Ma szólított meg, ahogy kihúztam az íróasztal fiókját. Halkan figyelmeztetett, hogy egykoron más volt még az élet. Egy nagyjából 90 millió évvel ezelőtti, sőt még ennél is (földtani léptékben) kissé idősebb történetet mesélt el. Egy olyan élet történetét, mikor én még nem léteztem. Ahogy az őseim sem, sőt az őseim ősei sem.

Aprócska,pár cm-es Pyrgulifera csiga képében adta elő színes történetét. Egy mesét arról, hogy hol egykoron virágzott a vízalatti élet, most milyen merőben más világ lett. Említette, hogy bár melegszik a bolygónk, az ő korához képest, mennyivel lett hidegebb. Megmutatta, hogy mennyi más élőlény népesítette be az ő egykori vízi lakhelyét, mely már réges-régóta szárazon áll. Mesélt aztán emberekről is, akik azt az anyagot keresték,melyben az ő ékes, hordozható házacskája is pihent. Azt mondta ezt az emberek azért vették elő tőle és társaitól, mert kell a hideg ellen, hisz vele tudnak meleget csinálni. S hozzátette most már nem keresik rejtekét és új élet foglalta el ama kis dombot, melyben ő társaival évmilliók óta pihent. Azonban fájlalta, hogy gyűlik más is, valami más,amit nem egészen ért:hisz az a valami nem élet,de emberi élőlények hagyják el,mert nincs rá szükségük. Ugyanakkor más se tud vele mit kezdeni: madarak gabalyodnak bele, egerek fulladnak meg benne, kutyáknak sérti fel a lábát...hol egy nejlonzacskónak, hol vegyszeres flakonnak, hol vasdrótnak nevezett valami okoz bajt. S ezek a valamik szinte soha nem tűnnek el,onnan ahol egykor víz hullámzott gazdag életet rejtegetve, onnan ahonnan emberek az őket szolgáló energiát nyerhették, azaz onnan, ahonnan a természet már sokakat kiszolgált, hol bőkezűbben, hol szűkmarkúbban, de kiszolgált. Ezért csak annyit mond intésül e kis pici lény, hogy becsüljük azt aki ad és ne hagyjuk veszni őt a bajban. Még akkor se, ha egyeseknek fujtóra esik azt kimondani, hogy őt úgy hívják:Természet. Adni fog, amíg kell, de amit fennhéjázva és öntelve kihasználjuk a sokszor szeszélyesen ingadozó türelmét, akkor már baj lesz. Ha egyszer úgy érzi majd, hogy nekünk nincs Rá szükségünk, akkor ő csak annyit mond, hogy Neki sincs ránk. A sakkot meghát mi játsszuk Vele,és a bábuk is mi vagyunk,de a táblát Ő tartja és úgy forgatja majd, ahogy neki jobb. Csupán e szavakkal búcsúzott ama kis pici lény,mely agy agy helyett csupán dúcokra osztott idegrendszer tudhatott magáénak....dehát egy több millió éves evolúció tudását se a politika, se a gazdaság, se a jog megdönteni nem fogja.... Egy valaki viszont megtudja, s ezt e kis csiga tapasztalatból mondta.

Szeretettel üdvözöl:egy Pyrgulifera sp. a késő krétából, egy jelenkori fiók mélyéről