Elsőre nem is tudom miért osztom ezt meg, de talán mégis. Talán azért,mert úgy érzem nem egyedi az érzés. Útkeresés:nem egy életútra gondolok itt csak arra, hogy az ember, hogy találhatja meg önmagát. Ha meg nem találja, akkor miért nem. Így van ez a fotós hobbinál is.

Az ember véleményekre vágyik. Miért? Nos, mert útmutatást vár tőlük. Aztán vagy kap vagy nem. Eleinte megelégszik ismerős, család véleményével aztán jön a fotós oldalakon való próbálkozás. Gyarló módon magyar ember előszeretettel magyar nyelvű oldalon óhajt fenn lenni. Baj ez? Hm. Is-is. Ott minden hazai. A mentalitás is. S most lehet ezért utálni, hogy ezt kimondtam, de kimondtam. Pont.

Ám ugye ott legalább objektívek és segítenek fejlődni. Vagy nem. Érdekes, de tapasztalataim alapján némely oldalon kedves hazánk fia két dolgot nem tesz: nem olvassa el az Exif adatok és a szabályzatot sem. No már most, ez egy dolog, de emebből kerekednek ama vicces történetek, miszerint ily tanácsokkal látják el az ember fiát/lányát:"ha tettél volna fel polárszűrőt...stb." <--Igen, drága, igen,de miért is nem olvasod el, hogy olyan digitális fényképezőgéppel fotóztam, melyen nincs szűrőmenet? Ergo nem helyezhető fel szűrő. Persze, a kérdésemre azóta se semmi reakció. Ennél már csak azt kellemesebb más fotójánál olvasni, hogy:" ezt ennyi és ennyi pontra értékelem, mert szépen megválogattad a lepkét és a virágot" <-- Wow, ez állati....de most úgy őszintén a lepke vagy a fotós szokott virágot válogatni? Jó jó, persze, le lehet hálózni, kicsit ledermeszteni és egy másik virágra áthelyezni, akár....de ebben mi a búbánat akkor a "természetfotó"? Nem baj, úgy szebbek  a színek...és amúgyis nyilván minden lepkefajból négyzetméterenként 100 példány található. Reális. Sokat jár kirándulni, aki ezt gondolja. (De mondom legalább a színek harmonizálnak, na.)

No meg gondolom én is egy nagyképű majom vagyok, mert ugye vízjelezem a fényképeim és azt csak a profiknak szabadna. Szerintük. Én meg úgy tudom bárkinek és amúgy találkoztam már a saját fényképemmel idegen weboldalon. Szívesen odaadtam volna, ha dobnak egy mail-t... Bár úgy fest nem szokásuk dobálni.

Végkövetkeztetés:Igen szívesebben vagyok/leszek egy külföldi oldalon, mint némely hazai fotósportálon és lehet, hogy a DA nem olyan nagy színvonal, de legalább nem gondolják úgy, hogy az ember vakupapuccsal a hátán született... sőt nem kell annyira tömörítenem sem, hogy a fénykép nagyon sokat veszítsen. S igen olvasom rendszeresen az ez "csak Facebookra ismerősöknek,mert nekik majd úgyis tetszik" típusú hozzányökögéseket idegen emberek képeinél is. S igen, biztos,mert szubjektívebb lesz a véleményük. Én meg úgy vagyok vele, hogy igen többet ér egy ismerős biztató szava, "szépek a képeid is" vagy "elkérhetném háttérképnek"...stb, mint mikor vonalzóval a szemükben méricskélnek. S nem nem azért,mert szubjektív, hanem,mert ez teszi az embert motiválttá, nem pedig az, hogy, ha a kép jobb szélén a tavon nem úszik át egy kacsa (mivel nem volt ott, micsoda trükkös :D) az alábbit írják:"a jobb szélen nincs semmi lényeges információ a képen".Amúgy meg nem kell mindenbe mindent belemagyarázni, van ami szép és kész. Akinek meg nem tetszik, majd nem nézi. Mellesleg nem sok olyan művészt ismerek (nem a mai a fehér foltra fest még egy fehér foltot típusúakra gondolok), aki ilyen-olyan aranyszabályokat betartva, mindig minden útmutatásra hallgatva érte volna el sikereit...

Ui.:Igen, fotós szakmában dolgozótól is kaptam kultúrált és korrekt véleményt,de nem fotósportálon. No és csak azért is csatoltam a cikkbe három szabályt nem követő fényképet.... :)

A lélek tükre a szem. Aki fotózik-tegye bármily szinten is-a szemével vizsgálja a dolgokat.Tán a lelkét is beleadja egy képbe. Nem tudom nekem  mennyire sikerül,de reménykedem. Hisz nem vagyok egy társaság középpontja típus,hogy megismerjenek. Igaz, ismernek többen is. Viszont sokan ismernek...félre. Így inkább vesztegetnék pár szót arra ki vagyok.

Mutatok egy képet,hogy jobban érts. Egy fekete kökörcsinről,bár nem a botanika a lényeg. Hanem az ok. Az ok,hogy e kép  miért ilyen. Fényesen csillogó szőröcskék a kékesfekete bókoló virágon, kora reggeli elmosott háttérrel. Azt hiszem hasonlít rám. Sőt tudom, hogy olyan mint én. Olyan,mert láttat valamit magából,ami a szemlélőnek vagy tetszik vagy nem. Néhányaknak a szemében elsőre is érték, míg másoknak második blickre is csak egy virág a sok közül.Van belőle rengeteg-gondolják, lényegtelen foglalkozni vele. Hogy mikor kik vannak többen és miért,azt nem tudni. Ám a háttér,bár látható-ahogy a képen is-mégis ismeretlen homályba burkolóztatja az egész kis lényt. Ez nálam is így van.  Lehet teljesen nem tudom feloldani soha,de talán nem is akarom. Teljesen biztosan nem. Ugyanakkor szeretném,ha átlátnának a szürkeségen. A látszólag egyhangú, érthetetlenül ködbe burkolózó valódi énemen.

Azaz,hogy lehessen látni,hogy mi van túl a sziklamerev, mimikát gyakorta nélkülöző tekinteten. Azon a tekinteten,melyből többen gondolnak oly dolgokat,melyeket aztán tényként könyvelnek el. S nekik fel sem tűnik,hogy két ellentétet látnak belé(m). Ki egy elzárkózó és rideg lelket,ki egy szalmaszál törékenységével vetekedő,könnyen legyőzhető jellemet. S,hogy melyik igaz? Semelyik. Az igazság ennél bonyolultabb. Sokkal.

Bonyolultsága ellenére azonban igyekszem könnyebben, sőt könnyedebben láttatni. Láttatni azt,hogy bár lelkem részben vihar(ok) által tépett. Ám,mint a képen a Golte széltől derékba tört,ám még álló fája, úgy én is érzelmekkel dacolva szállok szembe az idővel, a múlttal és a jelennel. S néha megtörök vagy vesztek valamit,de borúra még mindig jön derű...

S ahogy a fogvacogtató hidegben, hóból a fekete hunyor is kikacsint,úgy én is képes vagyok kitörni abból a bezártságból,amiben igazából benn sem vagyok. Vagyis önmagamnak nem,de mások  így látják. Ám,most mégis kimutatom a lelkem egy részét,ami néhányaknak talán ismert,de sokaknak nem. Igen,írásban, blogon, interneten,ami új és többek szerint "az ördög műve",ám én így tudom kifejezni magam és ez a "rossz" dolog ad rá lehetőséget, hogy megtegyem. Hogy megmutathassam ki vagyok.  Hogy ki az az ember,akinek minden mozdulata ugyanolyan? Ki ez a mimikátlan fapofa? Hogy ki az,aki nem beszél,ha nem lépnek oda hozzá? Noshát, egy ember a sok közül. Aki nem érzi magát különbnek-legalábbis a többségnél nem-,aki bár most jól tanul,de nem volt ez mindig így és,aki  nem rest ezt bevallani. Bevallani, hogy a gimnázium minden percét utál(j)ta és nem azt kapta,amit várt. Legalábbis sokaktól nem. Holott szeretett volna tudást. Bemutatom azt az embert,aki akkor is a természetért rajongott,mégse ment biológia fakultációra. S azt,akiről most azt gondolják, hogy mindenből jelesre vágyik,mert "úgyis ötös lesz neki". Pedig nem erre vágyik. Még,akkor sem,ha jól esik neki. Ellentmondásos,nem igaz? Pedig ez mind én vagyok.

Vagy mondjam úgy,hogy azt,aki a kutyájával ápol szoros barátságot? Akit egy beagle vigasztal,ha szomorú? Ne adj ég említhetném, hogy arról a személyről van szó,aki nem azért lovagol, hogy versenyen részt vegyen,hanem,mert szereti a lovakat és a lovaglást. S,aki örül,hogy egy díjugrónak képzett,de valamikor díjlovagló bajnokságon is szerepelt lovon űzheti az ipart? Mert igen, örül neki. Büszke rá. Nem, nem önmagára,hanem a lóra. Mégha ez sokaknak hülyén is hangzik.

Persze néhányak egészen mást látnak. Egyszerűen,mert más szituációba találkozunk. Voltak,kik legutóbb egy gyermeki éretlenségtől vezérelt,a fűben fetrengő fiatalt láttak. Igen, ott feküdtem. Hason. (A városban.) Százszorszépeket fotóztam. Mindegyis, milyen lett. Ha akarod,megnézed a képet. Ám érzékeltem a külvilágot. Két lány állt mögöttem. Kacajukból fogalmam sincs mire gondoltak. Ám, tudod,hogy nem zavart? Sőt. Tetszett. Tetszett,hogy bennük ez vidámságot kelt,mégha nem is értik miért. Egyszer néztem csak fel, hátra. Mit láttam? Egy mélybarna csillogó szempárt láttam, gyönyörű hajzuhatag alatt. Benne az egyszerre értetlen kérdéssel,hogy:"Megbolondult ez a srác vagy ennyire gyerekes?" és egyszerre egy vidám mosolyt a helyzet láttán. Elmondtam volna,hogy Bellis fotó lesz...de nem hiszem,hogy sokat jelentett volna akár neki,akár a társának.  Nem szóltam semmit. S így tán sose tudják meg miért fetrengtem fél órán át fotómasinával a kezembe és bennem is csak az marad meg, hogy bohókás fiatalok voltak...de hiába nem beszéltünk,mégis úgy éreztem nem vagyok egyedül. Valakik kíváncsiak voltak arra mit teszek és valahol én is olyan bohókás, pajkos fiatal vagyok legbelül,mint ők,csak ők ki tudják mutatni...nyíltan.

Nem vagyok az erdőből  a hegy ormán ragadt, széltől gyötört,mára csak egy tuskóvá degradálódott fa,mint,amit esetleg gondolnának. Nem zárok ki semmit. Nem zárkózom el az újdonságoktól,nem vagyok se konzervatív(sőt!),se szégyenlős, ugyanakkor nem állok be a sorba,mint a libák a legelőről hazafelé menet. Ha mindent kizáró lennék, ezt se írnám le, pedig épp ezt teszem. Felfedhetném,hogy miért is kezdtem el egyáltalán fotós blogot írni,mert igen,volt ihletadóm és tisztelem is az írásait,de nem gondolom, hogy mindenkit mindenbe be kéne avatni. Ugyanígy nem fogok mesélni se arról,hogy,hogy tisztelhetek én olyan embereket,akik nálam fiatalabbak jóval, ám valamibe jobbak....Igen, ilyen is van és tisztelem őket. No és írhatnék még sok ilyet. Így záróakkordként már csak annyit mondanék, hogy jellemem jellemezni pár szóval nem tudom.,hiába akarom Csak úgy tudom leírni,mint  a természetet,melynek részét képezik  szelíd üde rétek füveinek ringatózása a szélben, vadul robogó hegyi patakok tajtékozó haragja, a tétovaság akár a tűző naptól megcsömörlött gulyáé vagy épp erdő-mező madarainak vidám dalolása. Én ezt élem át. Talán ezért is vagyok oda természetért. Mert talán a lelkem tükrözi. Nem, nem csak azt a hegyormon a többitől elkülönülten és konokul mereven álló sziklát adja vissza, hanem összetett dolgok bonyolult szövevényét, amely tán elsőre (vagy másodikra is) érthetetlen. Neked. Nekem nem.  A sziklán túl is van azonban élet,ami pedig nem egy másik élet, csupán más körülmények alakították.... A körülmények pedig formálnak, meghatároznak. Most ebből ezt tudom vissza adni, ennyit tudok mutatni a lelkemből,ami lehet sokaknak érthetetlen,de én azt hiszem az Amerikába vezető első út is úgy kezdődött, hogy valaki tett egyetlen egy (ismétlem egy!) lépést....

Nos,nem tudom, hogy tetszett és talán annyira meg se ismertél belőle,de remélem a természeten és a fotókon (na azért inkább mégcsak fényképek ;-)) át tudtam adni valamit önmagamból.

Köszönöm, ha elolvastad.

Ui.:Utólagosan is elismeréssel és köszönettel adózva azoknak,akik e blog kapcsán (akár önként, akár kérdésre) kifejtették véleményüket vagy bizalmukat helyezték írásaimba. Legyen szó akár ismerősökről, fél ismerősökről vagy akár ismeretlenekről. :)

Régóta nem jelentkeztem egy bejegyzéssel se. Most ezt pótolandó, körmölök ide egy kis cikket. Egy pillanatnyi visszatekintést a télbe. Mindezt hazánk egyik talán legrendezettebb kis falván Hegyesden keresztül. Ugyanis felmerült az ötlet még februárban, hogy felkeresem kedvenc tavaim egyikét, hogy milyen látványt nyújt a fagyban. Talán e kis tavacska fotózását nem koronázta oly nagy siker, de azért egy virtuális fotós falutúrát tudtam belőle kerekíteni. Kezdetnek mutatok is egy képet, kedvcsinálónak (lent).

Aztán, ahogy egy túrán illik haladunk a falu szélétől a falu másik széle felé. Megállhatnánk a központban is,de ötletadóm a falu másik végén túl fekszik, így túránkat itt fejezzük be. Induljunk is el! :) Sátormapusztáról megyünk be a faluba, így a legelső látványosságát rögtön érinthetjük is. S nem, ez nincs a fenti képen arról majd később beszélek.... :) Első állomásunk a falu XIX.századi kőhídja,mely az Egervíz felett vezet át.

Ma is használatos,nemcsak "élettelen" műemlék. Sátormapusztát elhagyva  kb. 1 km múlva ezen a hídon vezet az út Hegyesd központjába. A híd kis fülkéiben Nepomuki Szent János az utazók védőszentje áll őrszemet. Az első képet róla még kora reggel lőttem. A háttérben a Sátorma hegy és az Apáti hegy sziluettje látszik. No, meg persze az is, hogy milyen "sűrű" a kora reggeli forgalom... :)

A második kép róla, melyet déltájt követtem el nekem kevésbé tetszik. Sőt, nem is tetszik. Ez az igazság. Ám mégis megmutatom, mert itt jól látszik a két boltíve is. Hiába,neki csak ennyi jutott. Nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint a teljesen más stílusban épült hortobágyi kollégája.

A hidat elhagyva, beérünk a falu központjába. Legelsőként a Harangláb dombja alá. Szerintem a kicsit (számomra) szokatlan stílusban épült templom helyett vegyük is ezt szemügyre. Ennek két oka van:egyrészt a templomról nem tudtam olyan képet készíteni,melyen az egész építmény látszik és nem lóg bele minden. S itt közbe megjegyezném, hogy:igen lehet mondani, hogy miért nem próbálkoztam többet. Nos, mert kissé szűk a hely és semmi kedvem egy kép kedvéért közelebbi ismeretséget kötni a dolomit szállító kamionokkal. A másik ok pedig az, hogy érdekesnek találom. Noshát igen,ez az elsőre bemutatott kép nem a legjobb róla.  Lévén, hol a harangláb, hol a falu dől. Pedig én igyekeztem egy képre komponálni a kettőt,de most csak így sikerült....

A másik már talán jobb lett. Bár csalóka. A domb a valóságban még tényleg ilyen kopár, de tavasztól már fürtös gyöngyike fogja borítani :) Azonban a kép bennem azt a hatást kelti,mintha a harangláb a nagy semmi közepén állna. Pedig nem. Legalábbis én egy faluközpontot nem neveznék semminek. Na,de ezért fotózás a fotózás, hogy a dolgokat különböző szemszögekből, különböző hatásokat elérve mutassuk be. Persze, szerintem ezt se kell túlzásba vinni.

S még mielőtt rátérnék arra, hogy mi lenne a harmadik kép lényege,hadd jegyezzem meg, hogy történelmi oka is van annak, hogy miért a haranglábat favorizálom itt a templom helyett. Előbbi ugyanis lényegesen régebben épült,mint a templom. S akkoriban pont azért építették e aprócska haranglábat,mert a falunak nem volt temploma, no meg gyaníthatóan pénze se egy templom felépíttetésére. Gondolom rájöttetek, hogy itt az épület helyett bizony a dombot és az arra felvezető lépcsősort emeltem ki. Dehát kit érdekel egy vacak domb, nem így van? Na, erre nem olyan nehéz válaszolni:a közelmúltban pl. a régészeket érdekelte, hisz még a harangláb felállítása előtt ez bizony egy korabeli temetőnek adott otthont. Na, meg ma se nevezném érdektelennek. A tavaszi fürtös gyöngyike szőnyeg igazán szép színekbe öltözteti. Nem is igen értem, miért nyíratja le egy idő után az önkormányzat...

Most a régi emlékek végigböngészése után keressünk fel valami viszonylag újat. A dolomitbánya tavat. Azaz ma már dolomitbánya horgász tavat. Itt természetesen egy dolgot nem fogunk csinálni:horgászni. :) Egyrészt nincs vizsgám és jegyem (és nem is akarok), no és,mert befagyott. De úgy igazán. Mielőtt valaki azonban kedvet kapna-ha netán legközelebb lenne megint egy keményebb telünk-el kell vegyem a kedvét,hisz itt korcsolyázni tilos és veszélyes is. Mindenesetre a látványért megéri. Igaz, kissé abszurd. Abszurd abban az értelemben, hogy a falu házai szinte itt, a bányatónak helyt adó mélyedés szélén kezdődnek is. S,bár a bevezetőben még nem akartam róla beszélni, természetesen a legelső kép is eme újonnan létesült kis tavacskát ábrázolja.

Témaadóm felé haladva még hosszú utat kell megtennünk. No,de persze, közben sem unatkozik az ember. E kép a falu túlvége felé készült. Na, ez már hazai falvainkra jellemzőbb viszonyokat tükröz. Nincsenek nagy házak,mindenütt virító Zeitung feliratok cicomás postaládákon. Igen,bőven akad az is itt. Azonban ezt a kis egybeépített hegy alatti házikót, a füstölgő kéményeivel együtt képre kívánkozóbbnak találtam. Persze, azért az eldobált nejlonok, egyebek, kifogásolhatók,dehát egy fotózás kedvéért mégse takaríthatom ki a falut. Másrészt a valóságot szeretném bemutatni, nem pedig egy dédelgetett álomvilágot. :)

Ne is vesztegessük azonban tovább a szót. Induljunk tempósabban neki, hogy elérjük a Pokol tavat. Nem kell félni se, nagyon jó, kellemes kis hely és az ördöghöz sincs köze. ;-) A bokánkra azért figyeljünk. Persze, nem Lucifer bosszúja, hanem a kátyúk miatt. Akadnak, nem is kicsik. Azonban ezen úton pár ideiglenes barátot is szerezhetünk néhány nyakon sütött nullás félvér,pár arab telivér és egy-két magyar parlagi szamár személyében. A fenti kerítés mögött gyakran kíváncsiskodnak e kis patás teremtmények. :)

Végre elértünk valódi úti célunkhoz. A Pokol tóhoz. Aki esetleg még nem ismerné-gondolom vannak páran-annak ajánlanám figyelmébe korábbi bejegyzésem,melyben már esett szó eme kis időszakos tavacskáról. S fotókból pedig azért ezt a fenti képet választottam,mert valahogy illett a nevéhez. Nekem legalábbis ez a benyúló göcsörtös ág azt jutotta eszembe,mint,ha maga Lucifer keze nyúlna a tó fölé....

S készült még fotó a tó másik oldaláról is,de szerintem az nem lett annyira jó. Azonban,ha már egyszer miatta fáradtam ki,megérdemli, hogy bemutassam eme oldalról is. Ami gyakorlatilag mintegy a Pokol-tó kapujának tekinthető, lévén itt van az kis erecske,mely a tóba torkollik. Már,amikor van elég eső vagy épp hóolvadás is hozzá.

Nos,remélem többeknek tetszett ez a kis falutúra,mint ahányaknak nem. Azt azért elárulom, hogy csak odautunkkal kb.7km-t tettünk meg és Hegyesdre, a vár romjainak otthont adó hegyre még fel se mentünk. Talán legközelebb róla is lesz szó, kicsit másképp. :)

További jó szórakozást kívánok minden idetévedő léleknek!

Az elmúlt időszak napsütéses órái lehetővé tették, hogy fotózhassak egy keveset.Volt egy ötletem,miszerint érdemes lenne a város néhány régi vagy jellegzetes épületét bemutatni. Ám, ezt hányan megtették már? Ekkor jött egy jobb gondolat:"tartsunk görbe tükröt a városnak". Na, nem a kifejezés negatív értelmében, hanem abban, hogy kissé szokatlan módon mutassam be az amúgy jól ismert dolgokat. Ehhez hívtam segítségül a vizet. Igen, vizet. Ugyanis a napsütéses napokon, tiszta vizekben szép tükröződéseket foghatunk ki.

Víz márpedig itt van. Bőven. Példának okáért:mindjárt itt a Malom-tó. Megszokott, jól ismert környezet,régi épületekkel. Nosza, ábrázolhatod is szokatlan módon!-mondtam magamnak. Véleményem szerint a tó körüli legkarakterisztikusabb épület egy XIII.századi malom,mely ma a Hotel Gabriellának ad otthont. Látványos, sokan fotózzák, ez tény. Némely fotón tóban tükröződő képét is láttam. Én azonban magát az épületet nem, csak a tükörképét, sőt annak is egy részletét szerettem volna csupán megörökíteni. Persze,helyt adva,még egy tőle jó távol álló régi, sárga házikónak. Az eredményt meg a kép mutatja. Nos, valóban leretusálhattam volna néhány belógó vízi növénykét, de nem akartam. Miért? Mert ott vannak, ez egy élő tó és azok pedig a részei, nem eltakarítani való "hulladék".

A második jelöltem (fent) egy a szintén "nem mai darab" kategóriába tartozó épület. Kevésbé látványos,mint előbbi kollégája, de jelentőségét kiemeli, hogy egykoron ez volt az iskola. E kis épület helyén már 1733-ban zsúpfedeles iskola állt. Mai formáját az 1800-as években nyerte el. A kicsiny,de szép boltívekkel ellátott épületben iskolatörténeti kiállítás kapott helyet. Jelenleg egy újonnan elkészült lépcsősor vezet fel hozzá a tó alsó részéről. A fotó ennek átellenéből készült.

Saját szervezésű kis mezőnyöm hármas rajtszámú versenyzője a támfal lett. Fent láthatod. Különlegessége-azontúl, hogy régi-, hogy látszólag az emberek matematikai tudását alattomosan befolyásolja. Na, nesze neked matekóra. Ugye, a kis gonosz? Érdekes,de, hol kilenc, hol tizenegy, hol tizennégy lyukú támfalként hivatkoznak rá. Azért kilenc közel se lehet, aki látta már közelről az tudja...annál több. Egyszer majd megszámolom, de addig ti is próbálkozhattok itt a számolással (a kékkel kiemelt szövegekre nemcsak itt, máshol is érdemes rákattintani). Ám, vigyázz, Te merész számvitéz! A borostyán konokul takar néhány "lyukat",ami egyébként is boltív.

Egy kicsit még azonban a képről. Ha már van. Na, lehet,most fog kiderülni számotokra, hogy ez az ember (azaz én) közel egy órán át küzdött a semmiért. De talán nem. Igen, a tükörképek lennének a bejegyzés lényegi elemei, s ez az első kép, amin nemcsak az van. Önmagában nekem kevésnek és élettelennek hatott. Egy olyan képet szerettem volna,ami élővé teszi kicsit a múlt emlékét. Ezért esett a választásom a lépcső tetején kúszó borostyán hajtásaira,melynek hátterébe szerettem volna a támfalat és annak tükröződését. Íme, ezért lett ez más,mint a többi. Ám, még egy valami. Nektek is feltűnhetett, hogy ez az egyetlen fekete-fehér kép. Mindjárt elmagyarázom. Csináltam vagy 10-15 variációt és végül emellett döntöttem.  Csupán a CCD kijelzőn való látvány alapján. Ám,mikor itthon a monitoron megnéztem, valahogy így éreztem a kép iránt: Hú,de utállak./ Nem, nem ilyet akartam./ Jó ötlet,de milyen ronda színek...stb. Valahogy nem tudtam szeretni. Gondoltam, átteszem fekete-fehérbe. Próba-cseresznye (igen, cseresznye, nem írtam el ;-)). A látvány pedig jobban tetszett,mint az eredeti. Nem tudom,ki hogy érez iránta,de én egészen el vagyok vele.

Végül pedig, hogy ne tudjam oly' hirtelen abbahagyni a szócséplést, itt egy újabb rendbontó kép. Ez az ugye,amikor a kis görbe tükröd neked mutat görbe tükröt.... :D  Ha már szokatlanság. Itt egy régi megszokott és egy új, számomra még mindig nagyon szokatlan dolog találkozik. Egy régi építésű ház,díszes ablakráccsal, hagyományos színezettel és új halászháló (?), fa halakkal. Hogy mi is ez? Azt hiszem most nem tudnám elmagyarázni. Mindenesetre egy halakkal felfestett lépcső mellett van. A festmény a Street Art nevében készült. Egyébiránt itt lehet róla bővebben tájékozódni. Azért az olvasásból  azt a részt nyugodtan hagyjátok ki, hogy "27 emelet magas lépcsősor." Ez kissé meredek megfogalmazás. Ha akkora lenne, a lépcsősor is az lenne. Azért jó lesz az 27 fokosnak is. ;-) Aztán, hogy ez a festett lépcső most jó-e a városképnek avagy mégse illik bele, mindenki döntse el maga. Egy hatása biztos van:utánaolvasva lassan már a város itt megfordult összes orosz és magyar turistáját tudom azonosítani....  (Nyugi, nincs köze semmilyen titkos ügynökséghez a dolognak, csak sokan fotózkodnak ott.)

Ezzel itt le is zárnám soraimat. S további jó szórakozást kívánok minden Olvasómnak!

Elbűvöltek már a Szent György hegy magasba nyúló  bazaltorgonái? Na, akkor tarts velem egy másik izgalmas,de kevésbé ismert helyszínre az óriás kövek országába. Tengerre megyünk...kőtengerre, de ez nem olyan ám,mint Káli-medencei társai. De nem ám! Induljunk is hát, az általam használt útvonalon. Azonban bevallom köves fotóstúrám egy helyett két napos lett,mert hol Ború bácsi, hol a fagy fitogtatta erejét, így a képek is  más-más hangulatot tükröznek.

Burkolatlan...vagyis most jéggel burkolt utakon fogunk menni ki Szélmegyének. Illusztráltam is. Már tudod miért érünk oda olyan lassan. Oh, most elővetted a térképet, hogy hol a Szélmegye? Szuper! Teheted vissza. Nincs rajta. Ez egy kis domb neve, melyen átdöcögünk úticélunk felé. (No jó, jég nélkül a városszéltől 25 perc alatt elérhető...gyalog...) Követve az utat,mely hátterében a Hajagos magasodik, kiérünk a rétről s a bicikliúton-melyet  néhány biciklis úgy használ, hogy mellette teker a főúton-átmegyünk a Tüskésbe, ahol a Balaton második leghosszabb északi befolyójához az Egervízhez érünk.

             Gondoltam is lemegyek a partjára. Gondolat maradt. Azt hiszem a kép tükrözi is miért. Ripp-ropp...huppsz...fürdőszezon meg most nincs. Azért  még egy képet csináltam itt. Csak,mert szeretem.

            Nevezetesen a patak partján lakik-egykoron valaki jószándékú által fakerítéssel körülvéve- a környék legidősebb fűzfája is (talán fehér fűz (Salix alba)) melyet ismerek. Pár ember össze kell gyűljön, ha átszeretné ölelni....  Őt a Forgón túl találjuk, ahol a patak nagyon látványosan vájta ki medrét. Mi most azonban kelljünk át vizünk  műszaki építményén a Pallat-hídon, mely kőhidacska kb. 7m-es hosszával, 3m-es szélességével és úgy 2m 30 cm-es magasságával nem épp világrekorder.

S most mondhatnám, hogy e félreeső helyen a kutyával se találkozik ez ember,de ez nem így van. Jószerivel összefuthatunk e kellemes kis helyet élvező ebekkel, átkelnek a hídon a lovasok,sőt az is meglehet, hogy egy gyönyörű fríz húzta kocsi szeli át előttünk az utat Hupogának. A hídon átérve jutalmul a Szélmegye domb aljában leszünk, mely három éve klasszikusan téliesebb arcát mutatta.

               Derűs napokon a dombtetőről  egészen az uzsai bányáig ellátni. Már ide is jópofa felbattyogni, s remélem, hogy e hely mindig csak gyalogos kirándulók, kutyások és lovasok terepe marad.

A domb tetejétől már csak jó negyed óra a Kőmagas, ami nem is magas, hiszen legkiemelkedőbb pontján se leszünk 171m-nél magasabban. S igen, itt mi sétálgatunk a sziklákon. :) Bizony, itt felülről csodálhatjuk nagyságukat! Tekinthetünk le mohás sziklaszélről az alattunk futó ösvényre. Mintha az óriások kőasztalán sétálgatnánk. Méghozzá kvarcittömbök alkotta asztalán. Eme kőzet jellegzetssége-csillámossága-  a napsütéses órákban látszik legjobban a borostyánnal befutatott útra kitekintő,szinte nyílként muató köveken.

S bár fentebb sétát emlegettem, azért némileg kalandokba is torkollhat barangolásunk e nagyszerű,embert jóval meghaladó méretű kőmonstrumok tetején. Nemcsak azért,mert most itt-ott jeges és csúszik. Ugyanis az a pont, ahonnan magam szívesen felkapaszkodok ide nemcsak jeges vagy nedves időben csúszik,hanem szárazság idején is. E részről kevesen is vágnak neki. Nem is csoda, hiszen kívülről nem látszik. Mégis innen a legjobb, a kevés helyéből elmozdult szélső kőtömbtől. Viszont vigyázz! Lehet azt hiszed talajon jársz,de ez csalóka...sokszor csak a máshonnan lesodródott vékonyabb talajréteg vagy épp tűlevél szőnyeg fedi az amúgy már simára csiszolódott kvarcitot, s nem is sejted, hogy egy kőtömbön állsz. Na, ezért lehet könnyen megcsúszni.

S még miben is külnbözik társaitól e geológiai élmény? A válasz egyszerű: itt nincsenek "madáritatók"(bizonyos mélyedéseket neveznek így), nincs kiépített turistaösvény (aminek személy szerint örülök is,mert így természetközelibb) csak két tájékoztató tábla látja el tudnivalóval a nagyérdeműt. Na és persze tele van élettel! Bár tél lévén az itt sütkérező zöld gyíkokkal, erdei siklókkal nem találkozhatunk, az amúgy nálunk nem őshonos fekete fenyők aljában lévő csutkára rágott tobozok szorgos vörös mókusok jelenlétéről tanúskodnak, míg a helyi madárvilág képviselői is szép számmal vertek itt tanyát,hol természetes lakásokban, hol nekik kihelyezett odúkban.  Ezek mellett persze a kilátás is élményszámba megy innen, hol a Csobáncra nézhetsz fel, hol az Egervíz futását szemlélheted. Attól függ, hogy az északi vagy a déli oldalon állsz-e.

Nézelődés, sétálás közben azt érezheted, hogy egyik kőről a másikra átugrani volna a legjobb. Hisz egy lépésnek túl nagy, kettőnek kicsi a köztük lévő távolság. Azonban jobb, ha az ember belelép a két tömb közt felgyűlt, egyébiránt nekem térdig érő avarba és amúgy evickél át kiszemelt kövére. S mint mondtam:nyüzsög az élet. A köveken is. Őket-sajnos most nem mutathatom,mert hó fedi e titkokat-zuzmók sárga,szürkés,rózsaszínes és mohák zöld tömkelege borítja.

Ne fecsegjek ennyit az életről. Mondjuk inkább, hogy Kőmagasunk sokoldalú és sok szögből látható is. Mind ezt kínálják az alul néhány tömb közt látható-egy ember számára bőven bújkálható-hézagok, a göcsörtesen szinte talajszinten elágazó csertölgyek áglépcsői. Vagy a két kedvenc sziklatömböm,melyek közül egyik egy fél  zsemlére hasonlít. Persze, azért, csak óvatosan! Hisz a kő nemcsak szép,de veszélyes is lehet.... A legszebb rész fél órán belül bejárható,de számomra izgalmasabbak azok a pontok ahol úgy tűnik,mintha némely kissé kockára emlékeztető sziklát a fák fékezték volna meg,mert látszólag egy fa tartja. Pedig nem ő volt a tettes,hisz e többtonnányi óriás ripityára törte volna. Ahhoz, hogy ezt láthassuk nem elégedhetünk meg a lapos kőtömbökön való sétálgatással,hanem az "erdő" mélyére kell hatolnunk, ami kis tornamutatványt is igényel. Geológia kedvelőknek megéri. Igaz, ez már jóval időigényesebb lesz. Nemcsak a terep,de a más élmény miatt is.

Azt gondolom, hogy aki járt már télen e vulkáni utóműködésnek köszönhetően (a feltörő gázok kristályosították át a Pannon beltenger homokját,mely kvarcittá alakult és jég, szél formálta) létrejött kőbirodalomban, az visszajön még egyszer, hogy zöldebb, borostyánnal átfuttatott, a dombaljon salamonpecsétekkel bevirágosított meténgtenger formázta arcát is megcsodálhassa. Én már a salamonpecsét virágzásról lekéstem-elvégre tavasz végefelé van-de egy késő őszi képet mellékeltem.

Végezetül pedig egy tél álmodta képecskével búcsúzom,mely hazaúton készült. Mindemellett pedig remélem, hogy mások is hasonló csodálattal tekintenek az élettelen természet egyszerű,de nagyszerű alkotásaira. Köszönöm, ha velem tartottál. :)

                   Legelőn

                  Egy lipicai csikó tekintete

Engedjétek meg, hogy kissé furcsa címmel kezdjek. Miért is? Mert úgy jártam,mint az egyszeri gombaszedő. Tudniillik Erdélyben hallottam azt, hogy ott nem azt kérdezi egyik gombagyűjtő a társától, hogy:"Találtál?", hanem, hogy:"Kaptál?". Mármint, hogy az erdőtől gombát kaptál-e. Na,hát én is így kaptam e címet. Hisz két olyan témát találtam fotózni,melyek egy-egy külön bejegyzéshez rövidek, de a kapott cím lehetővé teszi, hogy a kedves olvasót virtuális sétára hívjam a szőlővédő szentek és a füstölgő patakok földjére.

Nosza! Induljuk is el...vagyis inkább fel, hogy ott beszélhessünk címadónkról.

Szenteljünk is pár szót szőlőóvó szentünknek.  Át is adhatnám a szót Donátnak....csak hát, tán mégis jobb, ha helyette a fotók és a billentyűk beszélnek. Hogy ki is volt ő? Mit keres a szőlőkben? Nos hát e vidéken ő az egyik legközkedveltebb szőlőhegyeken tevékenykedő szent. Pályafutását ókeresztény püspökként kezdte. Arról, hogy miként vált szőlőink védelmezőjévé több legenda is született. Tán legismertebb az az, ami egy boros kehely széttörésével kezdődött, ugyanis úgy tartja a hit, hogy a kehely,melyet a pogányok Donát kezéből kivertek az az ő imájának hála darabjaiból összeforrt. No, ettől kezdve tisztelik  a szőlőművesek. S tán ez az oka annak is, hogy nem lett az üveggyártók védőszentje. No jó, utóbbira irodalmi forrás nem utal.... :) Azonban szőlőhegyeinken kápolnát is emeltek Szent Donát tiszteletére, lásd alant.

E hangulatos klasszicista stílusban épült kápolna-mai kinézetében- 1830 óta őrködik a szőlők felett a Csobánc oldalában 215 m magasan.S igen elérhető autóval is, de minek az oda? Az oda felfelé vezető út se semmi ám! Jó onnan körbenézni a vidéket. S,mint láthatod a kápolna előtt a Szent György hegy sziluettje körvonalazódik....hol nem meglepő módon, annak Mogyorós-hegy részén szintúgy egy Szent Donát kápolna álldogál. Eme kis csobánci kápolnát, ha valaki belülről is meg akarná szemlélni, akkor azt az augusztus 7-ét követő vasárnap tegye...mert a donátusi misén túl mindig zárva találja. Nem úgy a mellette lévő kerekes kutat! Amiből friss, hideg vizet húzhat a szomjas lélek.

Futólag jegyezném meg, hogy a kápolna előtt álló méretes kőkereszt a helyi kőfaragás egyik míves példája....bár régebbi verziójának talapzata lent a sövény alján fekszik. Sövény...szőlő...sövény...mandulafák....fenn a kápolnánál csendet soha nem tapasztalsz. Előbb említett helyszíneken szorgosan tevékenykedő fekete rigók motozása, a déli oldalból felfelé baktató őzek látványa lesznek társaid....amíg nincs munka-és nyaralószezon.

Ha fotós vagy, Donát útitársunk még akkor is a segítségedre lehet. Megpróbálhatsz-ahogy én is megpróbáltam októberben, mégha nem is sok sikerrel-játszani a kápolna falán egyre jobban elnyúló-feltornyosuló árnyékokkal. Mi azonban most ereszkedjünk le a mai napon még téli arcukat mutató szőlőkből a pincék mellett s folytassuk utunkat egy olyan helyre,ahol a természet a másik arcát mutatja e hónapban.

A mára már rég lehullott aranyló leveleknek búcsút intve pár kilométer után érkezhetünk meg a füstölgő patakok vagyis igazából egy patak földjére. Sőt mi több,még az az egy se füstöl. Nem, nem...nem hazudtam. Ugyan nem füstöl,de nagyon úgy néz ki,mintha igen is füstöt bocsátana ki magából! :)

A lassan hömpölygő Tapolca még télen is enyhe hőmérsékletű vizéből füstszerűen felszálló, a keményebb mínuszokban több méternyi körzetet beborító párafelhő különös látványt nyújt, szinte maga színezi szűkebb környezetét. S, hogy ez nem a japán digitalizmus csalóka hibája arról árulkodik a lentebbi videófelvétel is,de kinek módja van rá két szemével tekintse meg élőben maga. Ő ugyanazt fogja látni,mint,amit  az a lencsékkel ellátott műanyag dobozka megőrzött magába.

Utunk itt véget ért. Most képzeljétek nyugodtan el akár azt,amint a Szent György a gomolygó párafelhő mögül szinte eleven sárkányként éled fel álmából...de mindenkinek a fantáziájára bízom. A patak által okozott látképet hosszasan bámulva, egy pohár bor mellett a nézelődőnek talán még Donát is megelevenedik, kezében a kehellyel...

Ui.: itt az említett felvétel

Esős időben fotózni? Nem. Utána? Á, csupa sár és tócsa minden. Gondoltam. Ez azonban azért nem teljesen igaz, hiszen néha akkor talál az ember témát, ha bőven kap csapadékot a természet. Gondoljunk csak az olyan makrofotó témákra,mint a vízcseppek fotózása. Ezzel magam is megpróbálkoztam. Az eredmény kettős: lett egy kép,amiről ki-ki a maga ízlése szerinti véleményt alkothat (ld.lentebb), a másik a tapasztalat. Na de nem ám a kép készítéssel kapcsolatba ! Ennyire nem egyszerű. Voltunk hárman:én, a gép és a vízcsepp a fűszálon. A fotózásra legalkamasabb helynek a vízelvezető árok bizonyult. Miért is ne? Jó pár próbát csináltam,mire éreztem, hogy többen vagyunk. Nos,igen, egy idősebb házaspár próbált (volna) az árokban furán gubbasztó ember (azaz az én) segítségére lenni. Kézjellel mutattam, hogy nincs gond, így ők elhajtottak....azt meg, hogy mit gondoltak tevékenységem felől, nem biztos, hogy akarom tudni. :)

Szerintem ez egy "vízcsepp fűszálon" c. fotó,mely bőven hagy kívánnivalót maga után, de próbának megteszi. Egy szaktársam említett neki egy (lehet?) frappánsabb címet:"Vízcsepp fű szállón". (Aki érti a szójátékokat, az tudja mire gondolt.:))

 Ám nemcsak vízcseppekből álló szülőbolygónk....ill. azért jelentős részben mégis. No de  azt akarom kifejezni, hogy más vizes fotótéma is van. S igen,csak eső vagy hó/jégolvadás után, s csak néhány hétig, ha közbe újra nem esik. Ugyebár mindenki hallott már lefolyástalan tavakról? Akkor remélhetőleg azt is tudjátok, hogy kis országunk is rendelkezik ilyenekkel. Itt  van nekem pl. a Pokol-tó,mely egy helyi legenda (városi legenda is lehetne, de falu van mellette....ciki, mert most e kifejezést így nem használhatom) egy ökröt is elnyelt. Nos, ez elég valószínűtlen, hisz jobb esetben is csak (nekem) fél combig érő víz van benne. Egy időszakos kis ér táplálja, lefolyása a tónak meg nincs. Jó kis zsombéksásos lehetne,de sajna eljellegtelenedett. Azonban megfelelő vízállásnál, jó fényviszonyok közt egy próbát tettem vele. Valóban, le lehetne retusálnom egy-két zsombéksás szálat a képről(pláne a belógókat), hogy ne zavarjon, de az is a tó része. Szóval nem tettem és amúgyis csak egy próba a tükröződéssel és a víz színével ,de azért mutatnám, mert nagyon jópofa kis tó, tavasszal tele élettel (melyet illik nem bántani).

Ez kis méretű időszakos tó,mely a dolomit-mészkő hátságba benyúló bazalt mélyedésben található,évszakonként, napszakonként más-más arcát mutatja. Nem fotónak, csupán egy szimpla bemutató jellegű ábrának készült a lentebbi kép,mely tavunk téli (kevésbé szép) arcát mutatja.

S bár kis tóként említettem azért korántsem csak egy pocsolyaméret ám. Tán a két egymástól legtávolabbi pontja úgy 50-60 méter lehet.

Kedves Olvasó!

Biztosan szeretnéd tudni, ki is áll-e mögött az oldal mögött. Ezért írok is pár sort, már csak az illem kedvéért,ugyanis nem különösebben szeretek beszélni magamról. De, ha már egyszer létrehoztam e fotós blogot, akkor mégis megejtem.

Andrásnak hívnak, s jelenleg természetvédelmi mérnöknek tanulok egy vidéki egyetemen. S ez szorosan össze is függ oldalam témájával, hiszen a természet nyújtotta szép látványt szeretném megosztani a kedves látogatóval. No, de visszatérve személyemre, úgy gondolom, hogy ahelyett, hogy személyes adataimat megadnám akár egyfajta automata digitális személyigazolvány, inkább néhány (talán többek számára) érdekesebb dolgot írok le.

Nézzük sorba:

A fotózás csak hobbim, nem vagyok és szerintem nem is leszek benne profi. Tudatosabban amúgy csak pár éve vágtam bele a dologba.

Nem véletlen járok természetvédelmi szakra, egyrészt fontosnak tartom környezetünk megóvását,másrészt szeretem azt amit a természet nyújt. Legyen az fotótéma, szabadban eltöltött órák, kutyás túrák, terepgyakorlatok vagy épp egy órás tereplovaglás. Na igen, itt ki is térünk másik két velem kapcsolatos fontos dologra:kutya és ló.

Amióta együtt élhettem és élhetek velük, nagyon megkedveltem a beagle-ket. Bigi első kutyám sok segítségemre volt abban is, hogy azon helyeket,ahol fotóim nagy részét készítem, együtt felfedeztük.Sajnos ő már nincs velünk,de utódjával Dinával sokat járunk a természetbe és sokat is látunk. Hihetetlen jellemű ebek:nagyon könnyen taníthatók, imádnak tanulni, ugyanakkor rendkívül erős vadászösztönnel megáldott (bár ezt nem mindig érzem áldásnak) és önállú akaratú kis csodái földi világunknak.

A kutyák mellett nagyon szeretem a lovakat, a lovaglást. Bár ezt most jeges-fagyos időbe írom, így nem sokat találkozom velük (most se négyszögbe nem tudunk dolgozni,se terepre nem tudunk menni),de majd tavasztól újra változik a helyzet. Jelenleg jobbára egy igen jó fejű, szép mozgású, igaz kevésbé érzelgős Furioso North Star kancát lovagolok.

A fentebbiek mellet nem mehetek el szó nélkül érdeklődési köröm maradék része említése nélkül,habár ismeretségi körből talán ez vonzza a legkevesebb embert. Ez pedig az ásványok és a fosszíliák világa. Mindkettőből természetesen saját gyűjteménnyel is rendelkezem.

Nos hát kb. ennyit lehet megtudni rólam,melyet a nyilvánossággal hajlandó vagyok megosztani. Nem szeretném részletezni belső tulajdonságaim, hiszen, ha valaki megismer úgyis meg tudja, a fél világra meg amúgy se tartozik. Fotós eredményeimről se tudok beszámolni, de azért remélem a képek elnyerik több látogató tetszését is.

Fotós felszerelésem:

 Fujifilm Finepix S4200 (nemcsak a technika tesz egy képet élvezhetővé)

Gépváz: Canon EOS 1300D

Objektív: Canon EF-S 18-55mm f/3.5-5.6 IS II

Téli csodaország: igen, kicsit túlzásnak tűnhet a cím. No de mentségemre szóljon, hogy ezt egy nemrég látott brit fotóalbum címe: Winter Wonderland ihlette. Gondoltam jó lesz ez nekem is,de angolul meg mégse akartam. Nos,innen e kissé nagyképűen hangzó cím eredete.

Igyekeztem a jó múltkorikban elkezdeni olyan képeket csinálni,melyek egy adott évszak hangulatát tükrözik. Ezt két okból is nehéznek találtam:egyrészt vagy ötletem van és nincs időm nagyon (ld.vizsgaidőszak) avagy időm van,de ötlet híján vagyok. A másik fő probléma az, hogy az évszakra jellemző fotókat neccesebb úgy alkotni, hogy az adott évszak az eseték jó részében, vele járó jellegzetességeit nélkülözi. Igaz, idén télen (na jó,részben tavaly,mert a decemberi fotózáskor 2016-ot írtunk) szerencsénk volt/van, mert volt/van téli látvány. Bár azt hiszem a bokájukat,csuklójukat tört polgártársainknak nem a tél nyújtotta szépségek jutnak eszükbe most.  S bizony ilyenkor jó általános netes közhely szerint illene vastag hótakaró borította tájat fotózni, de én mégse ezt tettem. Egy:felénk ilyen nincs és én itt fotózok. A téma néha a lábunk előtt hever csak észre kéne venni (vagy akár az orrunk előtt,de ez most gyakran csak a hasra esésnek köszönhető...mivel ugyebár elcsúszhatunk rajta). Kettő:ha lenne se ezt fotóznám, mert fotózzák elegen,de azért egy havas képet mégis biggyesztek, s majd le is írom miért.

Kevés használható képet tudtam csinálni,de engem idén a jég fogott meg, különösképp, ha tereptárgyakat úgy vont be,mint valami különösen csillogó, áttetsző csomagoló anyag. Akár a fentebb látható jégburkából szabaduló csipkebogyó is.

Hasonlóképp tetszett a Csobánc alatt az út ahol a jég köveket is teljesen körbezárta.

Ugyanakkor én jobban kedvelem a kicsi,de (szerintem) látványos dolgokat. S nem tisztem a jégkristály alkotta formák kialakulásáról beszélni,de lentebbi kedvenc képem tán jól mutatja, hogy az apróságok is mily érdekesen tudnak megjelenni.

S igaz, hogy fotós szemszögből egyáltalán nem egy optimális felvétel, de nem bírtam ki, hogy a Malom-tó alatti vízesést ne örökítsem meg,amint az oldalra kicsapódó víz jégcsapokká fagyott, közben morajlik a vízesés (már amennyire egy ekkorkától kitelik) és a tó (levegőhöz képest) magasabb hőmérsékletű vizéből felszálló pár elhomályosítja annak egy  részét.

Befejező képként, pedig itt a havas felvétel. Mint mondtam nem igazán óhajtók ilyesfajta képet készíteni,azonban mégis megtettem. Miért? Mert, láttam már hóborította tájat, egybefüggő balatoni jégpáncélt, de olyat, hogy a Balaton egybefüggő jegét hótakaró fedi, még nem. Egyszóval nekem ez első élmény. S, ha rajtam kívül még másnak is tetszik az külön öröm.

Nahát, amint látjátok sok fotóm a témáról nincs és ami van azon se a profizmus tükröződik. Amúgy nem is ez a cél. Ha sikerült az évszak nyújtotta változatos formákból bármit is átadnom, akkor az már fél siker.

Zárásként, hadd csatoljak még egy saját készítésű, egy percesnél alig hosszabb videót arról, hogy milyen körülmények uralkodtak a képek készítése közben. Javasolt HD-ben megnézni, ugyan lassabban indul, de a minőség sokkal jobb lesz. :)

(Nem kell izgulni, nem olyan szörnyű a videó, mint a rendszer által automatikusan kirakott, elmosódott címképe.)