Kezdjük ott, hogy két dolog biztosan távol áll tőlem: a vallási ünnepek és a kortárs művészet. Meg is lep, hogy ennek ellenére találtam olyan alkotást, mely mégis magával ragadta tekintetemet. Akkoriban úgy véltem: jó, jó, vannak kivételek, ha ritkán is. Azt, hogy ennek folytatása is lesz, sose gondoltam volna. Most azonban ne vesztegessük rám a szót, ugorjunk át téren (Tapolcára) és időn (Húsvét ünnepére).

A fenti bevezető szösszenetben burkoltan emlegetett, a város színes ékkövét jelentő Halas lépcső (csak azért se linkelem be, keresd meg a blogon és olvasd el, mi volt a véleményem akkor!) megfestésénél nem állt meg a város művészeti alkotásainak felbukkanása, mégha azok-többnyire-csak az ünnepekre koncentrálva is kerülnek napvilágra. Így hát nem első alkalom, hogy óriás tojás, újabban meg tojások jelennek meg, melyek egyike-másika közel 2m magas. Jah, igen, ez az a pont, ahol mindenki rájött, hogy a strucc tényleg kiesik a játékból. :) 

A tojások a csupán 215m kerületű Hősök terén díszlenek, mely még térnek is csak merő jóindulattal nevezhető. Nem csupán a Húsvétra jellemező-a valós hímes tojásokon-megszokott motívumok, hanem a város ikonikus elemei, képekbe öltött története alkotják díszítésüket. A tavaly (vagy előbb?) óta már hagyományossá vált "városi tojás" (hm, most a fentebbi két képen lévőről beszélek) mellett megjelent az ünnepet vallási értelemben mélyebben megélők igényeit (nem, most nem a kalács, sonka, tojás kombóra gondolok) is kielégítő giga alkotás. Na, ez viszont már a lentebbi kép lesz.

Utóbbi példány, hozzáértők szerint Jézus mennybemenetelét ábrázolja. Nos, biztos, de ezt meghagyom az ebben jártasabbaknak. A tény az viszont tény: az ábrázolás valóban művészi, életteli színekkel. Ja, és hogy mit is szól ehhez a lakosság....vagyis pontosabban az emberek? Ugyanis közelsem csak a helyiek voltak kíváncsiak. Ehhez csak-természetesen egy újabb képet követően-tojás fotózásom (félreérteni nem kell, továbbra is a címszereplőkről pötyögök) sztoriját tudom elmesélni.

Nem, közel sem volt olyan könnyű, mint hinnéd. Meg kellett érte-nyugi, nem verekedni, ami amúgy nem stílusom-küzdeni. Keményen. Nagyon. Átfúrni magamat azon az embertömegen, amit nem egy nap, hanem hónapok alatt nem látok a városban, akkor se, ha naponta mozgok benne. Most azt mondod:"Á, dehogyisnem, csak ritkán mozdulsz ki." Pedig, de tudom, hisz éltem egy olyan korszakot, amikor-szabadidőmben-azért tettem körsétát, hogy ne érezzem magam egyedül, emberek közt lehessek. Nos, ezt 99%-os arányban kudarc koronázta, egy-két rosszarcú cigit (jelzem nem dohányzom!) kunyeráló alakon kívül sehol senki nem leleledzett. Most meg itt volt ez... Nagy váltás az biztos. 10-15 percet kellett várnom, hogy fotózási helyhez (értsd: két lábfej szélességnyi füves placc, ahol kivételesen nem akadok bele másodpercenként a legkülönfélébb "harci eszközökbe", mint szelfibot, retikül, hátizsák...stb.) jussak, így lett eme képekre egyenként kerek 10 másodpercem... Idősek, középkorúak, fiatalok és ami a legfőbb:gyerekek mindenhol: tojást "vadászva", gigatojással szelfizve (egyedül, testvérrrel, szülővel, nagyszülővel...stb.), magyarok, nem magyarok, egyaránt. S hogy mindenki kibontakozhasson (jó ez csak a jó kifogás sose rossz, szóval nem azért mentem el, hanem, mert nekem ez már szokatlan nagyon embermennyiség volt) a fotózást rövidre zárva átsétáltam a Malom-tóhoz.

Folytattam volna az úgymond "street art" fotózást, majd a lépcső mögötti falfestménynél megszólított két idős hölgy, nekem szegezve az alábbi kérdést:"Jó napot kívánok! Elnézést, de Maga biztos tudja hol van. A tavat már megtaláltuk. Megmondaná merre van a Tojáspark?" Na. Erről ennyit, ennyire volt ez népszerű. Majd mindenki ezt kereste. Természetesen elmondtam. Amit pedig a történtekből megtudhattam az az, hogy igen, lehet (minőségi) kortárs művészettel, ötvözve a hagyományt az egyediséggel, a modernizmust a klasszikussal nem csak értéket, hanem élményt is teremteni: kicsiknek és nagyoknak egyaránt. És mi más lehetne a mai rohanó (jaa, amúgy nem a világ rohan, csak a társadalom eszméje ösztönzi rohanásra annak tagjait) világunkban igazán nagy érték, mint egy nagyszerű élmény? :) Na, ugye.

Ui.:Ha pedig egyszer a Malom tónál vagytok, ahogy itt gyakrabban emlegetjük Tóparton jártok, ne csak fotózkodjatok a Halaslépcsőn, hanem sétáljatok is fel (majd túl) rajta és jobbra tekintve 2022 óta egy újabb szép falfestményt találtok.

Az elmúlt időszak napsütéses órái lehetővé tették, hogy fotózhassak egy keveset.Volt egy ötletem,miszerint érdemes lenne a város néhány régi vagy jellegzetes épületét bemutatni. Ám, ezt hányan megtették már? Ekkor jött egy jobb gondolat:"tartsunk görbe tükröt a városnak". Na, nem a kifejezés negatív értelmében, hanem abban, hogy kissé szokatlan módon mutassam be az amúgy jól ismert dolgokat. Ehhez hívtam segítségül a vizet. Igen, vizet. Ugyanis a napsütéses napokon, tiszta vizekben szép tükröződéseket foghatunk ki.

Víz márpedig itt van. Bőven. Példának okáért:mindjárt itt a Malom-tó. Megszokott, jól ismert környezet,régi épületekkel. Nosza, ábrázolhatod is szokatlan módon!-mondtam magamnak. Véleményem szerint a tó körüli legkarakterisztikusabb épület egy XIII.századi malom,mely ma a Hotel Gabriellának ad otthont. Látványos, sokan fotózzák, ez tény. Némely fotón tóban tükröződő képét is láttam. Én azonban magát az épületet nem, csak a tükörképét, sőt annak is egy részletét szerettem volna csupán megörökíteni. Persze,helyt adva,még egy tőle jó távol álló régi, sárga házikónak. Az eredményt meg a kép mutatja. Nos, valóban leretusálhattam volna néhány belógó vízi növénykét, de nem akartam. Miért? Mert ott vannak, ez egy élő tó és azok pedig a részei, nem eltakarítani való "hulladék".

A második jelöltem (fent) egy a szintén "nem mai darab" kategóriába tartozó épület. Kevésbé látványos,mint előbbi kollégája, de jelentőségét kiemeli, hogy egykoron ez volt az iskola. E kis épület helyén már 1733-ban zsúpfedeles iskola állt. Mai formáját az 1800-as években nyerte el. A kicsiny,de szép boltívekkel ellátott épületben iskolatörténeti kiállítás kapott helyet. Jelenleg egy újonnan elkészült lépcsősor vezet fel hozzá a tó alsó részéről. A fotó ennek átellenéből készült.

Saját szervezésű kis mezőnyöm hármas rajtszámú versenyzője a támfal lett. Fent láthatod. Különlegessége-azontúl, hogy régi-, hogy látszólag az emberek matematikai tudását alattomosan befolyásolja. Na, nesze neked matekóra. Ugye, a kis gonosz? Érdekes,de, hol kilenc, hol tizenegy, hol tizennégy lyukú támfalként hivatkoznak rá. Azért kilenc közel se lehet, aki látta már közelről az tudja...annál több. Egyszer majd megszámolom, de addig ti is próbálkozhattok itt a számolással (a kékkel kiemelt szövegekre nemcsak itt, máshol is érdemes rákattintani). Ám, vigyázz, Te merész számvitéz! A borostyán konokul takar néhány "lyukat",ami egyébként is boltív.

Egy kicsit még azonban a képről. Ha már van. Na, lehet,most fog kiderülni számotokra, hogy ez az ember (azaz én) közel egy órán át küzdött a semmiért. De talán nem. Igen, a tükörképek lennének a bejegyzés lényegi elemei, s ez az első kép, amin nemcsak az van. Önmagában nekem kevésnek és élettelennek hatott. Egy olyan képet szerettem volna,ami élővé teszi kicsit a múlt emlékét. Ezért esett a választásom a lépcső tetején kúszó borostyán hajtásaira,melynek hátterébe szerettem volna a támfalat és annak tükröződését. Íme, ezért lett ez más,mint a többi. Ám, még egy valami. Nektek is feltűnhetett, hogy ez az egyetlen fekete-fehér kép. Mindjárt elmagyarázom. Csináltam vagy 10-15 variációt és végül emellett döntöttem.  Csupán a CCD kijelzőn való látvány alapján. Ám,mikor itthon a monitoron megnéztem, valahogy így éreztem a kép iránt: Hú,de utállak./ Nem, nem ilyet akartam./ Jó ötlet,de milyen ronda színek...stb. Valahogy nem tudtam szeretni. Gondoltam, átteszem fekete-fehérbe. Próba-cseresznye (igen, cseresznye, nem írtam el ;-)). A látvány pedig jobban tetszett,mint az eredeti. Nem tudom,ki hogy érez iránta,de én egészen el vagyok vele.

Végül pedig, hogy ne tudjam oly' hirtelen abbahagyni a szócséplést, itt egy újabb rendbontó kép. Ez az ugye,amikor a kis görbe tükröd neked mutat görbe tükröt.... :D  Ha már szokatlanság. Itt egy régi megszokott és egy új, számomra még mindig nagyon szokatlan dolog találkozik. Egy régi építésű ház,díszes ablakráccsal, hagyományos színezettel és új halászháló (?), fa halakkal. Hogy mi is ez? Azt hiszem most nem tudnám elmagyarázni. Mindenesetre egy halakkal felfestett lépcső mellett van. A festmény a Street Art nevében készült. Egyébiránt itt lehet róla bővebben tájékozódni. Azért az olvasásból  azt a részt nyugodtan hagyjátok ki, hogy "27 emelet magas lépcsősor." Ez kissé meredek megfogalmazás. Ha akkora lenne, a lépcsősor is az lenne. Azért jó lesz az 27 fokosnak is. ;-) Aztán, hogy ez a festett lépcső most jó-e a városképnek avagy mégse illik bele, mindenki döntse el maga. Egy hatása biztos van:utánaolvasva lassan már a város itt megfordult összes orosz és magyar turistáját tudom azonosítani....  (Nyugi, nincs köze semmilyen titkos ügynökséghez a dolognak, csak sokan fotózkodnak ott.)

Ezzel itt le is zárnám soraimat. S további jó szórakozást kívánok minden Olvasómnak!