A lélek tükre a szem. Aki fotózik-tegye bármily szinten is-a szemével vizsgálja a dolgokat.Tán a lelkét is beleadja egy képbe. Nem tudom nekem  mennyire sikerül,de reménykedem. Hisz nem vagyok egy társaság középpontja típus,hogy megismerjenek. Igaz, ismernek többen is. Viszont sokan ismernek...félre. Így inkább vesztegetnék pár szót arra ki vagyok.

Mutatok egy képet,hogy jobban érts. Egy fekete kökörcsinről,bár nem a botanika a lényeg. Hanem az ok. Az ok,hogy e kép  miért ilyen. Fényesen csillogó szőröcskék a kékesfekete bókoló virágon, kora reggeli elmosott háttérrel. Azt hiszem hasonlít rám. Sőt tudom, hogy olyan mint én. Olyan,mert láttat valamit magából,ami a szemlélőnek vagy tetszik vagy nem. Néhányaknak a szemében elsőre is érték, míg másoknak második blickre is csak egy virág a sok közül.Van belőle rengeteg-gondolják, lényegtelen foglalkozni vele. Hogy mikor kik vannak többen és miért,azt nem tudni. Ám a háttér,bár látható-ahogy a képen is-mégis ismeretlen homályba burkolóztatja az egész kis lényt. Ez nálam is így van.  Lehet teljesen nem tudom feloldani soha,de talán nem is akarom. Teljesen biztosan nem. Ugyanakkor szeretném,ha átlátnának a szürkeségen. A látszólag egyhangú, érthetetlenül ködbe burkolózó valódi énemen.

Azaz,hogy lehessen látni,hogy mi van túl a sziklamerev, mimikát gyakorta nélkülöző tekinteten. Azon a tekinteten,melyből többen gondolnak oly dolgokat,melyeket aztán tényként könyvelnek el. S nekik fel sem tűnik,hogy két ellentétet látnak belé(m). Ki egy elzárkózó és rideg lelket,ki egy szalmaszál törékenységével vetekedő,könnyen legyőzhető jellemet. S,hogy melyik igaz? Semelyik. Az igazság ennél bonyolultabb. Sokkal.

Bonyolultsága ellenére azonban igyekszem könnyebben, sőt könnyedebben láttatni. Láttatni azt,hogy bár lelkem részben vihar(ok) által tépett. Ám,mint a képen a Golte széltől derékba tört,ám még álló fája, úgy én is érzelmekkel dacolva szállok szembe az idővel, a múlttal és a jelennel. S néha megtörök vagy vesztek valamit,de borúra még mindig jön derű...

S ahogy a fogvacogtató hidegben, hóból a fekete hunyor is kikacsint,úgy én is képes vagyok kitörni abból a bezártságból,amiben igazából benn sem vagyok. Vagyis önmagamnak nem,de mások  így látják. Ám,most mégis kimutatom a lelkem egy részét,ami néhányaknak talán ismert,de sokaknak nem. Igen,írásban, blogon, interneten,ami új és többek szerint "az ördög műve",ám én így tudom kifejezni magam és ez a "rossz" dolog ad rá lehetőséget, hogy megtegyem. Hogy megmutathassam ki vagyok.  Hogy ki az az ember,akinek minden mozdulata ugyanolyan? Ki ez a mimikátlan fapofa? Hogy ki az,aki nem beszél,ha nem lépnek oda hozzá? Noshát, egy ember a sok közül. Aki nem érzi magát különbnek-legalábbis a többségnél nem-,aki bár most jól tanul,de nem volt ez mindig így és,aki  nem rest ezt bevallani. Bevallani, hogy a gimnázium minden percét utál(j)ta és nem azt kapta,amit várt. Legalábbis sokaktól nem. Holott szeretett volna tudást. Bemutatom azt az embert,aki akkor is a természetért rajongott,mégse ment biológia fakultációra. S azt,akiről most azt gondolják, hogy mindenből jelesre vágyik,mert "úgyis ötös lesz neki". Pedig nem erre vágyik. Még,akkor sem,ha jól esik neki. Ellentmondásos,nem igaz? Pedig ez mind én vagyok.

Vagy mondjam úgy,hogy azt,aki a kutyájával ápol szoros barátságot? Akit egy beagle vigasztal,ha szomorú? Ne adj ég említhetném, hogy arról a személyről van szó,aki nem azért lovagol, hogy versenyen részt vegyen,hanem,mert szereti a lovakat és a lovaglást. S,aki örül,hogy egy díjugrónak képzett,de valamikor díjlovagló bajnokságon is szerepelt lovon űzheti az ipart? Mert igen, örül neki. Büszke rá. Nem, nem önmagára,hanem a lóra. Mégha ez sokaknak hülyén is hangzik.

Persze néhányak egészen mást látnak. Egyszerűen,mert más szituációba találkozunk. Voltak,kik legutóbb egy gyermeki éretlenségtől vezérelt,a fűben fetrengő fiatalt láttak. Igen, ott feküdtem. Hason. (A városban.) Százszorszépeket fotóztam. Mindegyis, milyen lett. Ha akarod,megnézed a képet. Ám érzékeltem a külvilágot. Két lány állt mögöttem. Kacajukból fogalmam sincs mire gondoltak. Ám, tudod,hogy nem zavart? Sőt. Tetszett. Tetszett,hogy bennük ez vidámságot kelt,mégha nem is értik miért. Egyszer néztem csak fel, hátra. Mit láttam? Egy mélybarna csillogó szempárt láttam, gyönyörű hajzuhatag alatt. Benne az egyszerre értetlen kérdéssel,hogy:"Megbolondult ez a srác vagy ennyire gyerekes?" és egyszerre egy vidám mosolyt a helyzet láttán. Elmondtam volna,hogy Bellis fotó lesz...de nem hiszem,hogy sokat jelentett volna akár neki,akár a társának.  Nem szóltam semmit. S így tán sose tudják meg miért fetrengtem fél órán át fotómasinával a kezembe és bennem is csak az marad meg, hogy bohókás fiatalok voltak...de hiába nem beszéltünk,mégis úgy éreztem nem vagyok egyedül. Valakik kíváncsiak voltak arra mit teszek és valahol én is olyan bohókás, pajkos fiatal vagyok legbelül,mint ők,csak ők ki tudják mutatni...nyíltan.

Nem vagyok az erdőből  a hegy ormán ragadt, széltől gyötört,mára csak egy tuskóvá degradálódott fa,mint,amit esetleg gondolnának. Nem zárok ki semmit. Nem zárkózom el az újdonságoktól,nem vagyok se konzervatív(sőt!),se szégyenlős, ugyanakkor nem állok be a sorba,mint a libák a legelőről hazafelé menet. Ha mindent kizáró lennék, ezt se írnám le, pedig épp ezt teszem. Felfedhetném,hogy miért is kezdtem el egyáltalán fotós blogot írni,mert igen,volt ihletadóm és tisztelem is az írásait,de nem gondolom, hogy mindenkit mindenbe be kéne avatni. Ugyanígy nem fogok mesélni se arról,hogy,hogy tisztelhetek én olyan embereket,akik nálam fiatalabbak jóval, ám valamibe jobbak....Igen, ilyen is van és tisztelem őket. No és írhatnék még sok ilyet. Így záróakkordként már csak annyit mondanék, hogy jellemem jellemezni pár szóval nem tudom.,hiába akarom Csak úgy tudom leírni,mint  a természetet,melynek részét képezik  szelíd üde rétek füveinek ringatózása a szélben, vadul robogó hegyi patakok tajtékozó haragja, a tétovaság akár a tűző naptól megcsömörlött gulyáé vagy épp erdő-mező madarainak vidám dalolása. Én ezt élem át. Talán ezért is vagyok oda természetért. Mert talán a lelkem tükrözi. Nem, nem csak azt a hegyormon a többitől elkülönülten és konokul mereven álló sziklát adja vissza, hanem összetett dolgok bonyolult szövevényét, amely tán elsőre (vagy másodikra is) érthetetlen. Neked. Nekem nem.  A sziklán túl is van azonban élet,ami pedig nem egy másik élet, csupán más körülmények alakították.... A körülmények pedig formálnak, meghatároznak. Most ebből ezt tudom vissza adni, ennyit tudok mutatni a lelkemből,ami lehet sokaknak érthetetlen,de én azt hiszem az Amerikába vezető első út is úgy kezdődött, hogy valaki tett egyetlen egy (ismétlem egy!) lépést....

Nos,nem tudom, hogy tetszett és talán annyira meg se ismertél belőle,de remélem a természeten és a fotókon (na azért inkább mégcsak fényképek ;-)) át tudtam adni valamit önmagamból.

Köszönöm, ha elolvastad.

Ui.:Utólagosan is elismeréssel és köszönettel adózva azoknak,akik e blog kapcsán (akár önként, akár kérdésre) kifejtették véleményüket vagy bizalmukat helyezték írásaimba. Legyen szó akár ismerősökről, fél ismerősökről vagy akár ismeretlenekről. :)

Nos igen, talán az egyik olyan fajta,mely leginkább megosztja a kutyás társadalmat (is). Van, aki rajong érte, van, aki soha nem tartaná. Egy biztos:közömbös véleményt róla eddig még nem hallottam. Azonban be kell (dehogy kell,de megtehetem, ezért meg is teszem :)) valljam, a többség az olyan vélemények mellett tart ki, mint:"á, mindent szét fog rágni", "azok bolond kutyák", "nem lehet vele pórázon sétálni", "makacsak", "aranyosak,de elég butuskák". Azonban lássuk mit gondolok én, azaz alább olvasd ilyen-olyan tapasztalataim sorait Dina és Bigi kutya kapcsán.

Na ugye azt azért senki ne mondaná, hogy az idősebb (fenti) és a fiatalabb (lenti) hölgy tekintetében semmi értelem nem tükröződik? Nézd csak meg jobban. No,de visszatérve: az idézetekből a "butuskák" jelzővel egyetértek. Na,de kérem, nem ám a beagle-k butuskák! Nem, nem és nem. Hanem azok akik alapok, tapasztalatok nélkül vagy hanyagságuk miatti rossz tapasztalataik okán ezt mondják. Utólag is elnézést kedves véleményalkotók,de én így gondolom.

Akkor azonban milyenek ők valójában? Ha nem butuskák és nem taníthatatlanok? Hogy ezt el mondhassam ehhez az kell, hogy az általam sztereotípiának tartott nagyon népszerű mondásról mondjam el egyáltalán nem népszerű véleményem (bocsi, szokásom), miszerint:"A kutyák felnéznek az emberre, a macskák lenézik." Nos...khmm. Egyet kéne vele értenem és mégse teszem, majd meglátod miért. Ahogy pl. nem várjuk el egy embertől csak azért,mert magyar, hogy rajongjon a gulyáslevesért, úgy a kutyáktól sem várhatjuk el, hogy egyformán viselkedjenek. Sokan a beagle-k esetén azt hiszik, hogy ők nem tisztelik a gazdájukat, mert nem lesik minden "parancsát",mint egy németjuhász (mindemellett szeretettel üdvözlöm a fegyelmezetlen németjuhászokat, mert van ilyen. is, na:)). S igen én se érzem, hogy egy beagle felnézne rám. Itt a gazdi inkább egy olyan falka tagja, ahol épp ő legrátermettebb arra, hogy irányítsa a falkát,de ettől még nem a kutyájának felettese. Mindezek mellett a beagle még mindig szívesen teljesíti,amit kérek tőle. Majd kaptok róla kis listát, hogy miket is és aztán dönthettek, hogy okosak-e vagy se.

Miért is gondolkodom ilyen szokatlan, némelyek számára már abnormális módon? Azért,mert eleve teljesen más felfogást vallok a kutyák tanításával kapcsolatban,mint ahogy az a kutyaiskolák gyakorlatában meghonosodott. S ezzel nem azt akarom mondani, hogy azok rosszak, csak azt, hogy nem minden esetben ők tudják nyújtani a legjobb megoldást. S itt ütközik ki a beagle "makacssága, önfejűsége", ami mellesleg nem mindig olyan rossz, hiszen a korabeli Angliában mégse a vadászok battyogtak előre, hogy ebeiknek meg is mutassák hol a nyúl és honnan kell felhajtani....na ugye. :) Egyszóval az önállóság, a falka döntése, önálló problémamegoldása előnyt jelentett. Ez azonban a "kiképzésnél" hátrányt jelent. Mellesleg hadd nevezzem már tanításnak elvégre az általános sulis gyerekek se kiképzésbe vesznek részt.... Szóval szerintem tanítani bárkit (igen, embert is)  úgy lehet, ha van motivációja a kis nebulónak. (Jó,embereknél vannak lehetetlen esetek,de nem feltétlen a döntő többség.)

Mi legyen hát a motiváció? No ez az amire nem lehet mindig jól bevált receptet felírni úgymond. Lehet:jutalomfalat, jutalomjáték, simogatás-dícséret, kinél mi válik be.....Egy labdamániás ebnél biztos nem a jutalomfalat lesz a legjobb, míg bendőkedvelő jószágunk körbe fog minket röhögni, ha azt várjuk,hogy egy labdáért teperjen. Szóval én ezt inkább a kutyára bízom. Kétféle megoldásom volt eddig:jutalomfalat vagy egy (ma már több) jól elvégzett feladat után egy laza kis játék azzal,amit ő választ. Ez utóbbi általában kötél vagy plüssliba. Későbbiekben kitérek arra, hogy a most itt szuszogó alig másfél éves múlt poronty miket is tanult meg.... Amúgy meg célszerű az alapengedelmességen túl a kutyáknak olyan dolgokat tanítani,ami amúgyis kötődik egykori szakmájukhoz. A beagle-k pl. kimondottan szeretnek keresni, "kajtatni". Mindig szívesen vették, ha valamit elrejtek és azt kerestetem meg,majd jutalmazok. Keresni pedig egyáltalán nem nehéz megtanítani, hiszen magától is azt teszi a nap egy részébe....

A beagle másik frászfenéjének tartott dolog még az, hogy annyira falkakutya, hogy annál jobban már nem is lehetne. Szintén fő gubanc okozó a kutyasulis tanításnál,ami rendszerint csoportban zajlik. Ezt tetézi az, hogy a fajta későn érő. Értsd: a kölyök beagle inkább fog (bár vannak kivételek) a korabeli pajtásaira figyelni,mint rád és ez a figyelem ált.nem azt jelenti, hogy ellesi,amit ők csinálnak, hanem azt, hogy megpróbálja bevonni őket egy jó kis játékba. Így őket, úgy érzem könnyebb egyedül tanítani, a barátok viszont kellenek a jól szocializáltsághoz. Egyedül nagyon jól taníthatók azon dolgok,melyeket a kiskutya amúgyis megtesz. Egy beagle ugyanúgy megtanítható arra, hogy "Ül!",mint bármely más eb. Előbb-utóbb leül (jó sűrűn ráadásul.) és, ha akkor társítjuk ehhez neki az ül szót és az ülő kutyát jutalmazzuk, akkor nem lesz gond. Nekünk 3 nap alatt ment..... Ezt azért nem nevezném taníthatatlanságnak....

Ezentúl a másik hasonló véleményt kiváltó jelenség:a sétáltatás. Érdekes mód jópár kutyatulajdonos értelmezi úgy a sétáltat szót, hogy ő betonon grasszál,míg a kutya benn szaladgál a fűbe. Mert hát ugye,ha ő is odamenne még fű érintené a cipőjét....hát tényleg ciki,de füves területen mégse számíthat senki arra, hogy leterítenek elé egy szőnyeget. Tehát döntsük el:ő sétál vagy mi? Vagy mindketten? C verzióra szavazok. Sose fogja tudni irányítani a beagle-jét senki, ha az első makacskodásánál azzal kezdi, hogy lecsatolja a pórázt,mert húz, biztos futni akar....stb. Biztos...de ki tudja meddig,meg merre. Mi után? Meg hát az autóforgalom sem mellékes.... Azért nagyon kedvelem az ehhez kapcsolt sztorikat,mely szerint a kutyakiképző (bekerítetlen területen) megkérdezte:"Dehát hová menne innen?" Tényleg nem azért a két fillérért,de a beagle egy másik élőlény (kutya, macska, pocok, nyúl...szóval van egypár) menne, kb. abba az irányba, amerre a szagnyomot hagyó élőlény is, aki mellesleg piszok módon nem hagyott ott arról táviratot, hogy merre is ment, hogy a gazda is tudhassa kutyája mely irányba fog menni.... Na mindegy is. Ettől független menni fog a beagle amerre te akarod, de, ha sose veszed a fáradságot, hogy egy nem kívánatos irányról eltérítsd, előbb utóbb valóban a fejébe fogja venni, hogy ez  szabad, senki nem térít el, azaz akkor úgy tűnik a gazdi engedi. Érzékeny lelkű kutyák, de időnként muszáj a keménység és valóban csúnyán hangzik,de, ha butaságot szed fel, akkor egy kisebb pofon se árt. Nem fog annyit ártani,mint egy ne adj ég megtörtént mérgezés.... Tehát:motiváció az ebnek;keménykezű,de nagyszívű jellem a gazdinak. Talán ezzel a kombinációval lehet kijönni a legjobban. Na és türelem. Ebből sajna én se vagyok jeles. :( Majd azért még próbálkozom. :)

Nekem valóban nem az a tapasztalatom, hogy nehezen taníthatók lennének.Sőt inkább, hogy szívesen tanulnak, sok mindent,de akkor lehet igazán eredményt elérni, ha ők is épp tanulni akarnak. S, hogy mikor akarnak? Nem tudsz velük sokat foglalkozni? Nos, mivel nagyon társas lényekről van szó,ezért-ha ritkábban érsz is rá-minden leendő alkalmat ki fognak arra használni, hogy együtt élvezhessétek a pillanatot. Ha tanulással, hát azzal. Nem, nem felnézni fognak, csupán örülnek neked és szeretnének örömet okozni. S,ha látják, hogy te örömed leled abba, hogy ők valamit jól csináltak (mégha csak többedikre sikerül is) és nem bosszankodsz, hogy még mindig nem jutottunk el x feladatig, ők is sokkal jobban fognak igyekezni, hogy a gazdi kedvében járjanak. Úgy érzem sokszor 10 perc tanítás többet jelent,mint egy óra küszködés. Mi ilyen módon tanultuk meg az "ül"-t. Pihenésképp is beiktatható egy kis játék is. Ők nem azok a tipikus katonásan viselkedő kutyák. No, meg hát mondom:ahány ember annyi felfogás, ahány kutya, annyi jellem.

Ám ez most elsőre kicsit túlburjánzott,  érzelmektől túlfűtött cikknek tűnik, ezért ne is fecséreljem tovább a szót,inkább maradjak a tényeknél. Ezért befejezésül leírnám, hogy mostani pajtásom miket tud:

Ím a lista:

"Ül!"

"Gyere!"

"Fekszik!"

"Marad!" (Közben jövök-megyek, hol lát,hol nem, átlépdelek fölötte, átugrálok felette....mindezekkel együtt ebből rekordja 7 perc)

"Felül!" (Fekvő helyzetből felültetem.)

"Hopi!" (Arra való,hogy felugorjon valahová.)

"Áll!"   (Séta közben hirtelen szólok rá, ilyenkor megáll...ha csapán van csapafüggő, hogy azonnal megáll-e vagy se,pl. ember,más kutyák,macskák nyomán igen.)

"Körbe!" (Körbe megy az asztal körül, független attól,melyik oldalról indítom.)

"Vár!" (Az Áll! után szoktam alkalmazni, ilyenkor türelmesen helyben marad.)

"Mehetünk!" (A Vár! utasítás feloldása, erre a szóra megindul.)

"Vissza!" (Ha rám támaszkodik és nem szeretném,akkor leül a helyére, ha ez elhangzik)

"Húzd!" (Na ez jópofa van egy munkavédelmi sisakja tele csonttal (morbid mi?) ebből húz egyenként, négyet-ötöt szoktam húzatni...lehetne rá lottószámokat is írni :D Különlegessége abban rejlik, hogy nem én tanítottam meg rá, hanem ő engem. Egyszerűen kihúzta majd letette elém. Nem is értettem korábban. Később már tudatosan-kívncsásiágtól vezérelve- én tartottam elé a teli sisakos és mondtam, hogy "Húzd!", miközbe ő már próbálta kiügyeskedni a csontot. Majd amikor kinn volt elvettem tőle és megdicsértem. Következőkben már az előttem ülő kutyának mondtam, hogy "Húzd!",aki addig még nem nyúlt semmihez. S igen, abba pillanatba kis nyakát előre nyújtva,fejét a sisakba dugva már ki is húzta választottját. Nohát azóta játsszunk ilyet.)

"Hozd!" (Azt hiszem nem kell magyarázni,s bár beagle-re nem jellemző,de ő szívesen apportíroz tárgyakat.)

"Közelebb!" (Ha nem közvetlen elém teszi le, akkor e vezényszóra újra felveszi a tárgyat és közelebb hozza. Régebben mutogattam magam felé, így tudja mit jelent. Már nem kell.)

"Tedd le!"

"Hol a liba?" (Van egy plüsslibája, amit nagyon szeret. Ezt szoktam elrejteni, hogy megkeresse. Nagyon szívesen csinálja. Ha megtalálta szóban megdicsérem, mondok  egy "Hozd!" utasítást és behozza,mintha vad lenne. :))

"Hol a kacsa?" (Próbafázis,de eddig működött: a plüsslibáját és a plüsskacsáját is leteszem egy-egy helyre és neki a kacsát kell megfognia, majd behozni. Megteszi. Pedig ugyanolyan színű mindkettő,de úgy látszik felismeri a tárgyak eltérő alakját (libája hosszúkás, kacsája tömzsi-rövid)

"Menj!" (Ilyenkor feladata a gazdi elé menni és úgy sétálni. )

"Fordul!" (Adott helyzetéből másik irányba fordul.)

"Fejed!" (Sokszor zavart, hogy a "Marad!" feladatnál, ahol mindig fekvőhelyzetet vesz fel, kukucskál. Végül meguntam, párszor óvatosan lenyomtam a fejét (nem erőszakosan) és mondtam, hogy "Fejed!". Így e vezényszóra mára le is teszi a fejét (ld.alább),pedig csak simogatást kapott érte, soha semmi mást.

"Futás!" (Ilyenkor a sétálásból elkezd futni.)

"Kérem!" (A szájában tartott tárgyat oda adja.)

 Igazából csak ennyi lenne a lista. Azt hiszem ezzel ki-ki a maga módján eldöntheti, hogy okos kutyák-e a beagle-k vagy se.  Az én vélemény bizonyára sejtetik. Szerintem ugyanis közel sem való mindenkinek. S az is sokszor igaz, hogy,ha a kutyánk valamit nem tud nem biztos, hogy benne van a hiba..... Azt pedig tőlük sem várhatjuk el, hogy mindenkivel egyformán viselkedjenek. Dina pl. kicsit olyan,mint egy tükör. Ha nyugodtan viselkedsz vele (mint idegen) ő is az lesz, ha úgy érzi ezerrel pörög a lelked, ő is pörögni fog(nyugi csak játékról van szó, hisz mindenkit imád:)), még akkor is, ha ez nem tetszik. Jellem, egyéniség, megvan a maga kis sütnivalója és nem fél a véleményét sem kifejezni. Hiába nem egygazdás tudja, hogy ki mennyire bír vagy nem bír vele. Nos, részemről ennyi lett volna. :)