Régóta nem jelentkeztem egy bejegyzéssel se. Most ezt pótolandó, körmölök ide egy kis cikket. Egy pillanatnyi visszatekintést a télbe. Mindezt hazánk egyik talán legrendezettebb kis falván Hegyesden keresztül. Ugyanis felmerült az ötlet még februárban, hogy felkeresem kedvenc tavaim egyikét, hogy milyen látványt nyújt a fagyban. Talán e kis tavacska fotózását nem koronázta oly nagy siker, de azért egy virtuális fotós falutúrát tudtam belőle kerekíteni. Kezdetnek mutatok is egy képet, kedvcsinálónak (lent).

Aztán, ahogy egy túrán illik haladunk a falu szélétől a falu másik széle felé. Megállhatnánk a központban is,de ötletadóm a falu másik végén túl fekszik, így túránkat itt fejezzük be. Induljunk is el! :) Sátormapusztáról megyünk be a faluba, így a legelső látványosságát rögtön érinthetjük is. S nem, ez nincs a fenti képen arról majd később beszélek.... :) Első állomásunk a falu XIX.századi kőhídja,mely az Egervíz felett vezet át.

Ma is használatos,nemcsak "élettelen" műemlék. Sátormapusztát elhagyva  kb. 1 km múlva ezen a hídon vezet az út Hegyesd központjába. A híd kis fülkéiben Nepomuki Szent János az utazók védőszentje áll őrszemet. Az első képet róla még kora reggel lőttem. A háttérben a Sátorma hegy és az Apáti hegy sziluettje látszik. No, meg persze az is, hogy milyen "sűrű" a kora reggeli forgalom... :)

A második kép róla, melyet déltájt követtem el nekem kevésbé tetszik. Sőt, nem is tetszik. Ez az igazság. Ám mégis megmutatom, mert itt jól látszik a két boltíve is. Hiába,neki csak ennyi jutott. Nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint a teljesen más stílusban épült hortobágyi kollégája.

A hidat elhagyva, beérünk a falu központjába. Legelsőként a Harangláb dombja alá. Szerintem a kicsit (számomra) szokatlan stílusban épült templom helyett vegyük is ezt szemügyre. Ennek két oka van:egyrészt a templomról nem tudtam olyan képet készíteni,melyen az egész építmény látszik és nem lóg bele minden. S itt közbe megjegyezném, hogy:igen lehet mondani, hogy miért nem próbálkoztam többet. Nos, mert kissé szűk a hely és semmi kedvem egy kép kedvéért közelebbi ismeretséget kötni a dolomit szállító kamionokkal. A másik ok pedig az, hogy érdekesnek találom. Noshát igen,ez az elsőre bemutatott kép nem a legjobb róla.  Lévén, hol a harangláb, hol a falu dől. Pedig én igyekeztem egy képre komponálni a kettőt,de most csak így sikerült....

A másik már talán jobb lett. Bár csalóka. A domb a valóságban még tényleg ilyen kopár, de tavasztól már fürtös gyöngyike fogja borítani :) Azonban a kép bennem azt a hatást kelti,mintha a harangláb a nagy semmi közepén állna. Pedig nem. Legalábbis én egy faluközpontot nem neveznék semminek. Na,de ezért fotózás a fotózás, hogy a dolgokat különböző szemszögekből, különböző hatásokat elérve mutassuk be. Persze, szerintem ezt se kell túlzásba vinni.

S még mielőtt rátérnék arra, hogy mi lenne a harmadik kép lényege,hadd jegyezzem meg, hogy történelmi oka is van annak, hogy miért a haranglábat favorizálom itt a templom helyett. Előbbi ugyanis lényegesen régebben épült,mint a templom. S akkoriban pont azért építették e aprócska haranglábat,mert a falunak nem volt temploma, no meg gyaníthatóan pénze se egy templom felépíttetésére. Gondolom rájöttetek, hogy itt az épület helyett bizony a dombot és az arra felvezető lépcsősort emeltem ki. Dehát kit érdekel egy vacak domb, nem így van? Na, erre nem olyan nehéz válaszolni:a közelmúltban pl. a régészeket érdekelte, hisz még a harangláb felállítása előtt ez bizony egy korabeli temetőnek adott otthont. Na, meg ma se nevezném érdektelennek. A tavaszi fürtös gyöngyike szőnyeg igazán szép színekbe öltözteti. Nem is igen értem, miért nyíratja le egy idő után az önkormányzat...

Most a régi emlékek végigböngészése után keressünk fel valami viszonylag újat. A dolomitbánya tavat. Azaz ma már dolomitbánya horgász tavat. Itt természetesen egy dolgot nem fogunk csinálni:horgászni. :) Egyrészt nincs vizsgám és jegyem (és nem is akarok), no és,mert befagyott. De úgy igazán. Mielőtt valaki azonban kedvet kapna-ha netán legközelebb lenne megint egy keményebb telünk-el kell vegyem a kedvét,hisz itt korcsolyázni tilos és veszélyes is. Mindenesetre a látványért megéri. Igaz, kissé abszurd. Abszurd abban az értelemben, hogy a falu házai szinte itt, a bányatónak helyt adó mélyedés szélén kezdődnek is. S,bár a bevezetőben még nem akartam róla beszélni, természetesen a legelső kép is eme újonnan létesült kis tavacskát ábrázolja.

Témaadóm felé haladva még hosszú utat kell megtennünk. No,de persze, közben sem unatkozik az ember. E kép a falu túlvége felé készült. Na, ez már hazai falvainkra jellemzőbb viszonyokat tükröz. Nincsenek nagy házak,mindenütt virító Zeitung feliratok cicomás postaládákon. Igen,bőven akad az is itt. Azonban ezt a kis egybeépített hegy alatti házikót, a füstölgő kéményeivel együtt képre kívánkozóbbnak találtam. Persze, azért az eldobált nejlonok, egyebek, kifogásolhatók,dehát egy fotózás kedvéért mégse takaríthatom ki a falut. Másrészt a valóságot szeretném bemutatni, nem pedig egy dédelgetett álomvilágot. :)

Ne is vesztegessük azonban tovább a szót. Induljunk tempósabban neki, hogy elérjük a Pokol tavat. Nem kell félni se, nagyon jó, kellemes kis hely és az ördöghöz sincs köze. ;-) A bokánkra azért figyeljünk. Persze, nem Lucifer bosszúja, hanem a kátyúk miatt. Akadnak, nem is kicsik. Azonban ezen úton pár ideiglenes barátot is szerezhetünk néhány nyakon sütött nullás félvér,pár arab telivér és egy-két magyar parlagi szamár személyében. A fenti kerítés mögött gyakran kíváncsiskodnak e kis patás teremtmények. :)

Végre elértünk valódi úti célunkhoz. A Pokol tóhoz. Aki esetleg még nem ismerné-gondolom vannak páran-annak ajánlanám figyelmébe korábbi bejegyzésem,melyben már esett szó eme kis időszakos tavacskáról. S fotókból pedig azért ezt a fenti képet választottam,mert valahogy illett a nevéhez. Nekem legalábbis ez a benyúló göcsörtös ág azt jutotta eszembe,mint,ha maga Lucifer keze nyúlna a tó fölé....

S készült még fotó a tó másik oldaláról is,de szerintem az nem lett annyira jó. Azonban,ha már egyszer miatta fáradtam ki,megérdemli, hogy bemutassam eme oldalról is. Ami gyakorlatilag mintegy a Pokol-tó kapujának tekinthető, lévén itt van az kis erecske,mely a tóba torkollik. Már,amikor van elég eső vagy épp hóolvadás is hozzá.

Nos,remélem többeknek tetszett ez a kis falutúra,mint ahányaknak nem. Azt azért elárulom, hogy csak odautunkkal kb.7km-t tettünk meg és Hegyesdre, a vár romjainak otthont adó hegyre még fel se mentünk. Talán legközelebb róla is lesz szó, kicsit másképp. :)

További jó szórakozást kívánok minden idetévedő léleknek!

Elbűvöltek már a Szent György hegy magasba nyúló  bazaltorgonái? Na, akkor tarts velem egy másik izgalmas,de kevésbé ismert helyszínre az óriás kövek országába. Tengerre megyünk...kőtengerre, de ez nem olyan ám,mint Káli-medencei társai. De nem ám! Induljunk is hát, az általam használt útvonalon. Azonban bevallom köves fotóstúrám egy helyett két napos lett,mert hol Ború bácsi, hol a fagy fitogtatta erejét, így a képek is  más-más hangulatot tükröznek.

Burkolatlan...vagyis most jéggel burkolt utakon fogunk menni ki Szélmegyének. Illusztráltam is. Már tudod miért érünk oda olyan lassan. Oh, most elővetted a térképet, hogy hol a Szélmegye? Szuper! Teheted vissza. Nincs rajta. Ez egy kis domb neve, melyen átdöcögünk úticélunk felé. (No jó, jég nélkül a városszéltől 25 perc alatt elérhető...gyalog...) Követve az utat,mely hátterében a Hajagos magasodik, kiérünk a rétről s a bicikliúton-melyet  néhány biciklis úgy használ, hogy mellette teker a főúton-átmegyünk a Tüskésbe, ahol a Balaton második leghosszabb északi befolyójához az Egervízhez érünk.

             Gondoltam is lemegyek a partjára. Gondolat maradt. Azt hiszem a kép tükrözi is miért. Ripp-ropp...huppsz...fürdőszezon meg most nincs. Azért  még egy képet csináltam itt. Csak,mert szeretem.

            Nevezetesen a patak partján lakik-egykoron valaki jószándékú által fakerítéssel körülvéve- a környék legidősebb fűzfája is (talán fehér fűz (Salix alba)) melyet ismerek. Pár ember össze kell gyűljön, ha átszeretné ölelni....  Őt a Forgón túl találjuk, ahol a patak nagyon látványosan vájta ki medrét. Mi most azonban kelljünk át vizünk  műszaki építményén a Pallat-hídon, mely kőhidacska kb. 7m-es hosszával, 3m-es szélességével és úgy 2m 30 cm-es magasságával nem épp világrekorder.

S most mondhatnám, hogy e félreeső helyen a kutyával se találkozik ez ember,de ez nem így van. Jószerivel összefuthatunk e kellemes kis helyet élvező ebekkel, átkelnek a hídon a lovasok,sőt az is meglehet, hogy egy gyönyörű fríz húzta kocsi szeli át előttünk az utat Hupogának. A hídon átérve jutalmul a Szélmegye domb aljában leszünk, mely három éve klasszikusan téliesebb arcát mutatta.

               Derűs napokon a dombtetőről  egészen az uzsai bányáig ellátni. Már ide is jópofa felbattyogni, s remélem, hogy e hely mindig csak gyalogos kirándulók, kutyások és lovasok terepe marad.

A domb tetejétől már csak jó negyed óra a Kőmagas, ami nem is magas, hiszen legkiemelkedőbb pontján se leszünk 171m-nél magasabban. S igen, itt mi sétálgatunk a sziklákon. :) Bizony, itt felülről csodálhatjuk nagyságukat! Tekinthetünk le mohás sziklaszélről az alattunk futó ösvényre. Mintha az óriások kőasztalán sétálgatnánk. Méghozzá kvarcittömbök alkotta asztalán. Eme kőzet jellegzetssége-csillámossága-  a napsütéses órákban látszik legjobban a borostyánnal befutatott útra kitekintő,szinte nyílként muató köveken.

S bár fentebb sétát emlegettem, azért némileg kalandokba is torkollhat barangolásunk e nagyszerű,embert jóval meghaladó méretű kőmonstrumok tetején. Nemcsak azért,mert most itt-ott jeges és csúszik. Ugyanis az a pont, ahonnan magam szívesen felkapaszkodok ide nemcsak jeges vagy nedves időben csúszik,hanem szárazság idején is. E részről kevesen is vágnak neki. Nem is csoda, hiszen kívülről nem látszik. Mégis innen a legjobb, a kevés helyéből elmozdult szélső kőtömbtől. Viszont vigyázz! Lehet azt hiszed talajon jársz,de ez csalóka...sokszor csak a máshonnan lesodródott vékonyabb talajréteg vagy épp tűlevél szőnyeg fedi az amúgy már simára csiszolódott kvarcitot, s nem is sejted, hogy egy kőtömbön állsz. Na, ezért lehet könnyen megcsúszni.

S még miben is külnbözik társaitól e geológiai élmény? A válasz egyszerű: itt nincsenek "madáritatók"(bizonyos mélyedéseket neveznek így), nincs kiépített turistaösvény (aminek személy szerint örülök is,mert így természetközelibb) csak két tájékoztató tábla látja el tudnivalóval a nagyérdeműt. Na és persze tele van élettel! Bár tél lévén az itt sütkérező zöld gyíkokkal, erdei siklókkal nem találkozhatunk, az amúgy nálunk nem őshonos fekete fenyők aljában lévő csutkára rágott tobozok szorgos vörös mókusok jelenlétéről tanúskodnak, míg a helyi madárvilág képviselői is szép számmal vertek itt tanyát,hol természetes lakásokban, hol nekik kihelyezett odúkban.  Ezek mellett persze a kilátás is élményszámba megy innen, hol a Csobáncra nézhetsz fel, hol az Egervíz futását szemlélheted. Attól függ, hogy az északi vagy a déli oldalon állsz-e.

Nézelődés, sétálás közben azt érezheted, hogy egyik kőről a másikra átugrani volna a legjobb. Hisz egy lépésnek túl nagy, kettőnek kicsi a köztük lévő távolság. Azonban jobb, ha az ember belelép a két tömb közt felgyűlt, egyébiránt nekem térdig érő avarba és amúgy evickél át kiszemelt kövére. S mint mondtam:nyüzsög az élet. A köveken is. Őket-sajnos most nem mutathatom,mert hó fedi e titkokat-zuzmók sárga,szürkés,rózsaszínes és mohák zöld tömkelege borítja.

Ne fecsegjek ennyit az életről. Mondjuk inkább, hogy Kőmagasunk sokoldalú és sok szögből látható is. Mind ezt kínálják az alul néhány tömb közt látható-egy ember számára bőven bújkálható-hézagok, a göcsörtesen szinte talajszinten elágazó csertölgyek áglépcsői. Vagy a két kedvenc sziklatömböm,melyek közül egyik egy fél  zsemlére hasonlít. Persze, azért, csak óvatosan! Hisz a kő nemcsak szép,de veszélyes is lehet.... A legszebb rész fél órán belül bejárható,de számomra izgalmasabbak azok a pontok ahol úgy tűnik,mintha némely kissé kockára emlékeztető sziklát a fák fékezték volna meg,mert látszólag egy fa tartja. Pedig nem ő volt a tettes,hisz e többtonnányi óriás ripityára törte volna. Ahhoz, hogy ezt láthassuk nem elégedhetünk meg a lapos kőtömbökön való sétálgatással,hanem az "erdő" mélyére kell hatolnunk, ami kis tornamutatványt is igényel. Geológia kedvelőknek megéri. Igaz, ez már jóval időigényesebb lesz. Nemcsak a terep,de a más élmény miatt is.

Azt gondolom, hogy aki járt már télen e vulkáni utóműködésnek köszönhetően (a feltörő gázok kristályosították át a Pannon beltenger homokját,mely kvarcittá alakult és jég, szél formálta) létrejött kőbirodalomban, az visszajön még egyszer, hogy zöldebb, borostyánnal átfuttatott, a dombaljon salamonpecsétekkel bevirágosított meténgtenger formázta arcát is megcsodálhassa. Én már a salamonpecsét virágzásról lekéstem-elvégre tavasz végefelé van-de egy késő őszi képet mellékeltem.

Végezetül pedig egy tél álmodta képecskével búcsúzom,mely hazaúton készült. Mindemellett pedig remélem, hogy mások is hasonló csodálattal tekintenek az élettelen természet egyszerű,de nagyszerű alkotásaira. Köszönöm, ha velem tartottál. :)

Engedjétek meg, hogy kissé furcsa címmel kezdjek. Miért is? Mert úgy jártam,mint az egyszeri gombaszedő. Tudniillik Erdélyben hallottam azt, hogy ott nem azt kérdezi egyik gombagyűjtő a társától, hogy:"Találtál?", hanem, hogy:"Kaptál?". Mármint, hogy az erdőtől gombát kaptál-e. Na,hát én is így kaptam e címet. Hisz két olyan témát találtam fotózni,melyek egy-egy külön bejegyzéshez rövidek, de a kapott cím lehetővé teszi, hogy a kedves olvasót virtuális sétára hívjam a szőlővédő szentek és a füstölgő patakok földjére.

Nosza! Induljuk is el...vagyis inkább fel, hogy ott beszélhessünk címadónkról.

Szenteljünk is pár szót szőlőóvó szentünknek.  Át is adhatnám a szót Donátnak....csak hát, tán mégis jobb, ha helyette a fotók és a billentyűk beszélnek. Hogy ki is volt ő? Mit keres a szőlőkben? Nos hát e vidéken ő az egyik legközkedveltebb szőlőhegyeken tevékenykedő szent. Pályafutását ókeresztény püspökként kezdte. Arról, hogy miként vált szőlőink védelmezőjévé több legenda is született. Tán legismertebb az az, ami egy boros kehely széttörésével kezdődött, ugyanis úgy tartja a hit, hogy a kehely,melyet a pogányok Donát kezéből kivertek az az ő imájának hála darabjaiból összeforrt. No, ettől kezdve tisztelik  a szőlőművesek. S tán ez az oka annak is, hogy nem lett az üveggyártók védőszentje. No jó, utóbbira irodalmi forrás nem utal.... :) Azonban szőlőhegyeinken kápolnát is emeltek Szent Donát tiszteletére, lásd alant.

E hangulatos klasszicista stílusban épült kápolna-mai kinézetében- 1830 óta őrködik a szőlők felett a Csobánc oldalában 215 m magasan.S igen elérhető autóval is, de minek az oda? Az oda felfelé vezető út se semmi ám! Jó onnan körbenézni a vidéket. S,mint láthatod a kápolna előtt a Szent György hegy sziluettje körvonalazódik....hol nem meglepő módon, annak Mogyorós-hegy részén szintúgy egy Szent Donát kápolna álldogál. Eme kis csobánci kápolnát, ha valaki belülről is meg akarná szemlélni, akkor azt az augusztus 7-ét követő vasárnap tegye...mert a donátusi misén túl mindig zárva találja. Nem úgy a mellette lévő kerekes kutat! Amiből friss, hideg vizet húzhat a szomjas lélek.

Futólag jegyezném meg, hogy a kápolna előtt álló méretes kőkereszt a helyi kőfaragás egyik míves példája....bár régebbi verziójának talapzata lent a sövény alján fekszik. Sövény...szőlő...sövény...mandulafák....fenn a kápolnánál csendet soha nem tapasztalsz. Előbb említett helyszíneken szorgosan tevékenykedő fekete rigók motozása, a déli oldalból felfelé baktató őzek látványa lesznek társaid....amíg nincs munka-és nyaralószezon.

Ha fotós vagy, Donát útitársunk még akkor is a segítségedre lehet. Megpróbálhatsz-ahogy én is megpróbáltam októberben, mégha nem is sok sikerrel-játszani a kápolna falán egyre jobban elnyúló-feltornyosuló árnyékokkal. Mi azonban most ereszkedjünk le a mai napon még téli arcukat mutató szőlőkből a pincék mellett s folytassuk utunkat egy olyan helyre,ahol a természet a másik arcát mutatja e hónapban.

A mára már rég lehullott aranyló leveleknek búcsút intve pár kilométer után érkezhetünk meg a füstölgő patakok vagyis igazából egy patak földjére. Sőt mi több,még az az egy se füstöl. Nem, nem...nem hazudtam. Ugyan nem füstöl,de nagyon úgy néz ki,mintha igen is füstöt bocsátana ki magából! :)

A lassan hömpölygő Tapolca még télen is enyhe hőmérsékletű vizéből füstszerűen felszálló, a keményebb mínuszokban több méternyi körzetet beborító párafelhő különös látványt nyújt, szinte maga színezi szűkebb környezetét. S, hogy ez nem a japán digitalizmus csalóka hibája arról árulkodik a lentebbi videófelvétel is,de kinek módja van rá két szemével tekintse meg élőben maga. Ő ugyanazt fogja látni,mint,amit  az a lencsékkel ellátott műanyag dobozka megőrzött magába.

Utunk itt véget ért. Most képzeljétek nyugodtan el akár azt,amint a Szent György a gomolygó párafelhő mögül szinte eleven sárkányként éled fel álmából...de mindenkinek a fantáziájára bízom. A patak által okozott látképet hosszasan bámulva, egy pohár bor mellett a nézelődőnek talán még Donát is megelevenedik, kezében a kehellyel...

Ui.: itt az említett felvétel

Téli csodaország: igen, kicsit túlzásnak tűnhet a cím. No de mentségemre szóljon, hogy ezt egy nemrég látott brit fotóalbum címe: Winter Wonderland ihlette. Gondoltam jó lesz ez nekem is,de angolul meg mégse akartam. Nos,innen e kissé nagyképűen hangzó cím eredete.

Igyekeztem a jó múltkorikban elkezdeni olyan képeket csinálni,melyek egy adott évszak hangulatát tükrözik. Ezt két okból is nehéznek találtam:egyrészt vagy ötletem van és nincs időm nagyon (ld.vizsgaidőszak) avagy időm van,de ötlet híján vagyok. A másik fő probléma az, hogy az évszakra jellemző fotókat neccesebb úgy alkotni, hogy az adott évszak az eseték jó részében, vele járó jellegzetességeit nélkülözi. Igaz, idén télen (na jó,részben tavaly,mert a decemberi fotózáskor 2016-ot írtunk) szerencsénk volt/van, mert volt/van téli látvány. Bár azt hiszem a bokájukat,csuklójukat tört polgártársainknak nem a tél nyújtotta szépségek jutnak eszükbe most.  S bizony ilyenkor jó általános netes közhely szerint illene vastag hótakaró borította tájat fotózni, de én mégse ezt tettem. Egy:felénk ilyen nincs és én itt fotózok. A téma néha a lábunk előtt hever csak észre kéne venni (vagy akár az orrunk előtt,de ez most gyakran csak a hasra esésnek köszönhető...mivel ugyebár elcsúszhatunk rajta). Kettő:ha lenne se ezt fotóznám, mert fotózzák elegen,de azért egy havas képet mégis biggyesztek, s majd le is írom miért.

Kevés használható képet tudtam csinálni,de engem idén a jég fogott meg, különösképp, ha tereptárgyakat úgy vont be,mint valami különösen csillogó, áttetsző csomagoló anyag. Akár a fentebb látható jégburkából szabaduló csipkebogyó is.

Hasonlóképp tetszett a Csobánc alatt az út ahol a jég köveket is teljesen körbezárta.

Ugyanakkor én jobban kedvelem a kicsi,de (szerintem) látványos dolgokat. S nem tisztem a jégkristály alkotta formák kialakulásáról beszélni,de lentebbi kedvenc képem tán jól mutatja, hogy az apróságok is mily érdekesen tudnak megjelenni.

S igaz, hogy fotós szemszögből egyáltalán nem egy optimális felvétel, de nem bírtam ki, hogy a Malom-tó alatti vízesést ne örökítsem meg,amint az oldalra kicsapódó víz jégcsapokká fagyott, közben morajlik a vízesés (már amennyire egy ekkorkától kitelik) és a tó (levegőhöz képest) magasabb hőmérsékletű vizéből felszálló pár elhomályosítja annak egy  részét.

Befejező képként, pedig itt a havas felvétel. Mint mondtam nem igazán óhajtók ilyesfajta képet készíteni,azonban mégis megtettem. Miért? Mert, láttam már hóborította tájat, egybefüggő balatoni jégpáncélt, de olyat, hogy a Balaton egybefüggő jegét hótakaró fedi, még nem. Egyszóval nekem ez első élmény. S, ha rajtam kívül még másnak is tetszik az külön öröm.

Nahát, amint látjátok sok fotóm a témáról nincs és ami van azon se a profizmus tükröződik. Amúgy nem is ez a cél. Ha sikerült az évszak nyújtotta változatos formákból bármit is átadnom, akkor az már fél siker.

Zárásként, hadd csatoljak még egy saját készítésű, egy percesnél alig hosszabb videót arról, hogy milyen körülmények uralkodtak a képek készítése közben. Javasolt HD-ben megnézni, ugyan lassabban indul, de a minőség sokkal jobb lesz. :)

(Nem kell izgulni, nem olyan szörnyű a videó, mint a rendszer által automatikusan kirakott, elmosódott címképe.)