Az elmúlt időszak napsütéses órái lehetővé tették, hogy fotózhassak egy keveset.Volt egy ötletem,miszerint érdemes lenne a város néhány régi vagy jellegzetes épületét bemutatni. Ám, ezt hányan megtették már? Ekkor jött egy jobb gondolat:"tartsunk görbe tükröt a városnak". Na, nem a kifejezés negatív értelmében, hanem abban, hogy kissé szokatlan módon mutassam be az amúgy jól ismert dolgokat. Ehhez hívtam segítségül a vizet. Igen, vizet. Ugyanis a napsütéses napokon, tiszta vizekben szép tükröződéseket foghatunk ki.

Víz márpedig itt van. Bőven. Példának okáért:mindjárt itt a Malom-tó. Megszokott, jól ismert környezet,régi épületekkel. Nosza, ábrázolhatod is szokatlan módon!-mondtam magamnak. Véleményem szerint a tó körüli legkarakterisztikusabb épület egy XIII.századi malom,mely ma a Hotel Gabriellának ad otthont. Látványos, sokan fotózzák, ez tény. Némely fotón tóban tükröződő képét is láttam. Én azonban magát az épületet nem, csak a tükörképét, sőt annak is egy részletét szerettem volna csupán megörökíteni. Persze,helyt adva,még egy tőle jó távol álló régi, sárga házikónak. Az eredményt meg a kép mutatja. Nos, valóban leretusálhattam volna néhány belógó vízi növénykét, de nem akartam. Miért? Mert ott vannak, ez egy élő tó és azok pedig a részei, nem eltakarítani való "hulladék".

A második jelöltem (fent) egy a szintén "nem mai darab" kategóriába tartozó épület. Kevésbé látványos,mint előbbi kollégája, de jelentőségét kiemeli, hogy egykoron ez volt az iskola. E kis épület helyén már 1733-ban zsúpfedeles iskola állt. Mai formáját az 1800-as években nyerte el. A kicsiny,de szép boltívekkel ellátott épületben iskolatörténeti kiállítás kapott helyet. Jelenleg egy újonnan elkészült lépcsősor vezet fel hozzá a tó alsó részéről. A fotó ennek átellenéből készült.

Saját szervezésű kis mezőnyöm hármas rajtszámú versenyzője a támfal lett. Fent láthatod. Különlegessége-azontúl, hogy régi-, hogy látszólag az emberek matematikai tudását alattomosan befolyásolja. Na, nesze neked matekóra. Ugye, a kis gonosz? Érdekes,de, hol kilenc, hol tizenegy, hol tizennégy lyukú támfalként hivatkoznak rá. Azért kilenc közel se lehet, aki látta már közelről az tudja...annál több. Egyszer majd megszámolom, de addig ti is próbálkozhattok itt a számolással (a kékkel kiemelt szövegekre nemcsak itt, máshol is érdemes rákattintani). Ám, vigyázz, Te merész számvitéz! A borostyán konokul takar néhány "lyukat",ami egyébként is boltív.

Egy kicsit még azonban a képről. Ha már van. Na, lehet,most fog kiderülni számotokra, hogy ez az ember (azaz én) közel egy órán át küzdött a semmiért. De talán nem. Igen, a tükörképek lennének a bejegyzés lényegi elemei, s ez az első kép, amin nemcsak az van. Önmagában nekem kevésnek és élettelennek hatott. Egy olyan képet szerettem volna,ami élővé teszi kicsit a múlt emlékét. Ezért esett a választásom a lépcső tetején kúszó borostyán hajtásaira,melynek hátterébe szerettem volna a támfalat és annak tükröződését. Íme, ezért lett ez más,mint a többi. Ám, még egy valami. Nektek is feltűnhetett, hogy ez az egyetlen fekete-fehér kép. Mindjárt elmagyarázom. Csináltam vagy 10-15 variációt és végül emellett döntöttem.  Csupán a CCD kijelzőn való látvány alapján. Ám,mikor itthon a monitoron megnéztem, valahogy így éreztem a kép iránt: Hú,de utállak./ Nem, nem ilyet akartam./ Jó ötlet,de milyen ronda színek...stb. Valahogy nem tudtam szeretni. Gondoltam, átteszem fekete-fehérbe. Próba-cseresznye (igen, cseresznye, nem írtam el ;-)). A látvány pedig jobban tetszett,mint az eredeti. Nem tudom,ki hogy érez iránta,de én egészen el vagyok vele.

Végül pedig, hogy ne tudjam oly' hirtelen abbahagyni a szócséplést, itt egy újabb rendbontó kép. Ez az ugye,amikor a kis görbe tükröd neked mutat görbe tükröt.... :D  Ha már szokatlanság. Itt egy régi megszokott és egy új, számomra még mindig nagyon szokatlan dolog találkozik. Egy régi építésű ház,díszes ablakráccsal, hagyományos színezettel és új halászháló (?), fa halakkal. Hogy mi is ez? Azt hiszem most nem tudnám elmagyarázni. Mindenesetre egy halakkal felfestett lépcső mellett van. A festmény a Street Art nevében készült. Egyébiránt itt lehet róla bővebben tájékozódni. Azért az olvasásból  azt a részt nyugodtan hagyjátok ki, hogy "27 emelet magas lépcsősor." Ez kissé meredek megfogalmazás. Ha akkora lenne, a lépcsősor is az lenne. Azért jó lesz az 27 fokosnak is. ;-) Aztán, hogy ez a festett lépcső most jó-e a városképnek avagy mégse illik bele, mindenki döntse el maga. Egy hatása biztos van:utánaolvasva lassan már a város itt megfordult összes orosz és magyar turistáját tudom azonosítani....  (Nyugi, nincs köze semmilyen titkos ügynökséghez a dolognak, csak sokan fotózkodnak ott.)

Ezzel itt le is zárnám soraimat. S további jó szórakozást kívánok minden Olvasómnak!

Elbűvöltek már a Szent György hegy magasba nyúló  bazaltorgonái? Na, akkor tarts velem egy másik izgalmas,de kevésbé ismert helyszínre az óriás kövek országába. Tengerre megyünk...kőtengerre, de ez nem olyan ám,mint Káli-medencei társai. De nem ám! Induljunk is hát, az általam használt útvonalon. Azonban bevallom köves fotóstúrám egy helyett két napos lett,mert hol Ború bácsi, hol a fagy fitogtatta erejét, így a képek is  más-más hangulatot tükröznek.

Burkolatlan...vagyis most jéggel burkolt utakon fogunk menni ki Szélmegyének. Illusztráltam is. Már tudod miért érünk oda olyan lassan. Oh, most elővetted a térképet, hogy hol a Szélmegye? Szuper! Teheted vissza. Nincs rajta. Ez egy kis domb neve, melyen átdöcögünk úticélunk felé. (No jó, jég nélkül a városszéltől 25 perc alatt elérhető...gyalog...) Követve az utat,mely hátterében a Hajagos magasodik, kiérünk a rétről s a bicikliúton-melyet  néhány biciklis úgy használ, hogy mellette teker a főúton-átmegyünk a Tüskésbe, ahol a Balaton második leghosszabb északi befolyójához az Egervízhez érünk.

             Gondoltam is lemegyek a partjára. Gondolat maradt. Azt hiszem a kép tükrözi is miért. Ripp-ropp...huppsz...fürdőszezon meg most nincs. Azért  még egy képet csináltam itt. Csak,mert szeretem.

            Nevezetesen a patak partján lakik-egykoron valaki jószándékú által fakerítéssel körülvéve- a környék legidősebb fűzfája is (talán fehér fűz (Salix alba)) melyet ismerek. Pár ember össze kell gyűljön, ha átszeretné ölelni....  Őt a Forgón túl találjuk, ahol a patak nagyon látványosan vájta ki medrét. Mi most azonban kelljünk át vizünk  műszaki építményén a Pallat-hídon, mely kőhidacska kb. 7m-es hosszával, 3m-es szélességével és úgy 2m 30 cm-es magasságával nem épp világrekorder.

S most mondhatnám, hogy e félreeső helyen a kutyával se találkozik ez ember,de ez nem így van. Jószerivel összefuthatunk e kellemes kis helyet élvező ebekkel, átkelnek a hídon a lovasok,sőt az is meglehet, hogy egy gyönyörű fríz húzta kocsi szeli át előttünk az utat Hupogának. A hídon átérve jutalmul a Szélmegye domb aljában leszünk, mely három éve klasszikusan téliesebb arcát mutatta.

               Derűs napokon a dombtetőről  egészen az uzsai bányáig ellátni. Már ide is jópofa felbattyogni, s remélem, hogy e hely mindig csak gyalogos kirándulók, kutyások és lovasok terepe marad.

A domb tetejétől már csak jó negyed óra a Kőmagas, ami nem is magas, hiszen legkiemelkedőbb pontján se leszünk 171m-nél magasabban. S igen, itt mi sétálgatunk a sziklákon. :) Bizony, itt felülről csodálhatjuk nagyságukat! Tekinthetünk le mohás sziklaszélről az alattunk futó ösvényre. Mintha az óriások kőasztalán sétálgatnánk. Méghozzá kvarcittömbök alkotta asztalán. Eme kőzet jellegzetssége-csillámossága-  a napsütéses órákban látszik legjobban a borostyánnal befutatott útra kitekintő,szinte nyílként muató köveken.

S bár fentebb sétát emlegettem, azért némileg kalandokba is torkollhat barangolásunk e nagyszerű,embert jóval meghaladó méretű kőmonstrumok tetején. Nemcsak azért,mert most itt-ott jeges és csúszik. Ugyanis az a pont, ahonnan magam szívesen felkapaszkodok ide nemcsak jeges vagy nedves időben csúszik,hanem szárazság idején is. E részről kevesen is vágnak neki. Nem is csoda, hiszen kívülről nem látszik. Mégis innen a legjobb, a kevés helyéből elmozdult szélső kőtömbtől. Viszont vigyázz! Lehet azt hiszed talajon jársz,de ez csalóka...sokszor csak a máshonnan lesodródott vékonyabb talajréteg vagy épp tűlevél szőnyeg fedi az amúgy már simára csiszolódott kvarcitot, s nem is sejted, hogy egy kőtömbön állsz. Na, ezért lehet könnyen megcsúszni.

S még miben is külnbözik társaitól e geológiai élmény? A válasz egyszerű: itt nincsenek "madáritatók"(bizonyos mélyedéseket neveznek így), nincs kiépített turistaösvény (aminek személy szerint örülök is,mert így természetközelibb) csak két tájékoztató tábla látja el tudnivalóval a nagyérdeműt. Na és persze tele van élettel! Bár tél lévén az itt sütkérező zöld gyíkokkal, erdei siklókkal nem találkozhatunk, az amúgy nálunk nem őshonos fekete fenyők aljában lévő csutkára rágott tobozok szorgos vörös mókusok jelenlétéről tanúskodnak, míg a helyi madárvilág képviselői is szép számmal vertek itt tanyát,hol természetes lakásokban, hol nekik kihelyezett odúkban.  Ezek mellett persze a kilátás is élményszámba megy innen, hol a Csobáncra nézhetsz fel, hol az Egervíz futását szemlélheted. Attól függ, hogy az északi vagy a déli oldalon állsz-e.

Nézelődés, sétálás közben azt érezheted, hogy egyik kőről a másikra átugrani volna a legjobb. Hisz egy lépésnek túl nagy, kettőnek kicsi a köztük lévő távolság. Azonban jobb, ha az ember belelép a két tömb közt felgyűlt, egyébiránt nekem térdig érő avarba és amúgy evickél át kiszemelt kövére. S mint mondtam:nyüzsög az élet. A köveken is. Őket-sajnos most nem mutathatom,mert hó fedi e titkokat-zuzmók sárga,szürkés,rózsaszínes és mohák zöld tömkelege borítja.

Ne fecsegjek ennyit az életről. Mondjuk inkább, hogy Kőmagasunk sokoldalú és sok szögből látható is. Mind ezt kínálják az alul néhány tömb közt látható-egy ember számára bőven bújkálható-hézagok, a göcsörtesen szinte talajszinten elágazó csertölgyek áglépcsői. Vagy a két kedvenc sziklatömböm,melyek közül egyik egy fél  zsemlére hasonlít. Persze, azért, csak óvatosan! Hisz a kő nemcsak szép,de veszélyes is lehet.... A legszebb rész fél órán belül bejárható,de számomra izgalmasabbak azok a pontok ahol úgy tűnik,mintha némely kissé kockára emlékeztető sziklát a fák fékezték volna meg,mert látszólag egy fa tartja. Pedig nem ő volt a tettes,hisz e többtonnányi óriás ripityára törte volna. Ahhoz, hogy ezt láthassuk nem elégedhetünk meg a lapos kőtömbökön való sétálgatással,hanem az "erdő" mélyére kell hatolnunk, ami kis tornamutatványt is igényel. Geológia kedvelőknek megéri. Igaz, ez már jóval időigényesebb lesz. Nemcsak a terep,de a más élmény miatt is.

Azt gondolom, hogy aki járt már télen e vulkáni utóműködésnek köszönhetően (a feltörő gázok kristályosították át a Pannon beltenger homokját,mely kvarcittá alakult és jég, szél formálta) létrejött kőbirodalomban, az visszajön még egyszer, hogy zöldebb, borostyánnal átfuttatott, a dombaljon salamonpecsétekkel bevirágosított meténgtenger formázta arcát is megcsodálhassa. Én már a salamonpecsét virágzásról lekéstem-elvégre tavasz végefelé van-de egy késő őszi képet mellékeltem.

Végezetül pedig egy tél álmodta képecskével búcsúzom,mely hazaúton készült. Mindemellett pedig remélem, hogy mások is hasonló csodálattal tekintenek az élettelen természet egyszerű,de nagyszerű alkotásaira. Köszönöm, ha velem tartottál. :)

Engedjétek meg, hogy kissé furcsa címmel kezdjek. Miért is? Mert úgy jártam,mint az egyszeri gombaszedő. Tudniillik Erdélyben hallottam azt, hogy ott nem azt kérdezi egyik gombagyűjtő a társától, hogy:"Találtál?", hanem, hogy:"Kaptál?". Mármint, hogy az erdőtől gombát kaptál-e. Na,hát én is így kaptam e címet. Hisz két olyan témát találtam fotózni,melyek egy-egy külön bejegyzéshez rövidek, de a kapott cím lehetővé teszi, hogy a kedves olvasót virtuális sétára hívjam a szőlővédő szentek és a füstölgő patakok földjére.

Nosza! Induljuk is el...vagyis inkább fel, hogy ott beszélhessünk címadónkról.

Szenteljünk is pár szót szőlőóvó szentünknek.  Át is adhatnám a szót Donátnak....csak hát, tán mégis jobb, ha helyette a fotók és a billentyűk beszélnek. Hogy ki is volt ő? Mit keres a szőlőkben? Nos hát e vidéken ő az egyik legközkedveltebb szőlőhegyeken tevékenykedő szent. Pályafutását ókeresztény püspökként kezdte. Arról, hogy miként vált szőlőink védelmezőjévé több legenda is született. Tán legismertebb az az, ami egy boros kehely széttörésével kezdődött, ugyanis úgy tartja a hit, hogy a kehely,melyet a pogányok Donát kezéből kivertek az az ő imájának hála darabjaiból összeforrt. No, ettől kezdve tisztelik  a szőlőművesek. S tán ez az oka annak is, hogy nem lett az üveggyártók védőszentje. No jó, utóbbira irodalmi forrás nem utal.... :) Azonban szőlőhegyeinken kápolnát is emeltek Szent Donát tiszteletére, lásd alant.

E hangulatos klasszicista stílusban épült kápolna-mai kinézetében- 1830 óta őrködik a szőlők felett a Csobánc oldalában 215 m magasan.S igen elérhető autóval is, de minek az oda? Az oda felfelé vezető út se semmi ám! Jó onnan körbenézni a vidéket. S,mint láthatod a kápolna előtt a Szent György hegy sziluettje körvonalazódik....hol nem meglepő módon, annak Mogyorós-hegy részén szintúgy egy Szent Donát kápolna álldogál. Eme kis csobánci kápolnát, ha valaki belülről is meg akarná szemlélni, akkor azt az augusztus 7-ét követő vasárnap tegye...mert a donátusi misén túl mindig zárva találja. Nem úgy a mellette lévő kerekes kutat! Amiből friss, hideg vizet húzhat a szomjas lélek.

Futólag jegyezném meg, hogy a kápolna előtt álló méretes kőkereszt a helyi kőfaragás egyik míves példája....bár régebbi verziójának talapzata lent a sövény alján fekszik. Sövény...szőlő...sövény...mandulafák....fenn a kápolnánál csendet soha nem tapasztalsz. Előbb említett helyszíneken szorgosan tevékenykedő fekete rigók motozása, a déli oldalból felfelé baktató őzek látványa lesznek társaid....amíg nincs munka-és nyaralószezon.

Ha fotós vagy, Donát útitársunk még akkor is a segítségedre lehet. Megpróbálhatsz-ahogy én is megpróbáltam októberben, mégha nem is sok sikerrel-játszani a kápolna falán egyre jobban elnyúló-feltornyosuló árnyékokkal. Mi azonban most ereszkedjünk le a mai napon még téli arcukat mutató szőlőkből a pincék mellett s folytassuk utunkat egy olyan helyre,ahol a természet a másik arcát mutatja e hónapban.

A mára már rég lehullott aranyló leveleknek búcsút intve pár kilométer után érkezhetünk meg a füstölgő patakok vagyis igazából egy patak földjére. Sőt mi több,még az az egy se füstöl. Nem, nem...nem hazudtam. Ugyan nem füstöl,de nagyon úgy néz ki,mintha igen is füstöt bocsátana ki magából! :)

A lassan hömpölygő Tapolca még télen is enyhe hőmérsékletű vizéből füstszerűen felszálló, a keményebb mínuszokban több méternyi körzetet beborító párafelhő különös látványt nyújt, szinte maga színezi szűkebb környezetét. S, hogy ez nem a japán digitalizmus csalóka hibája arról árulkodik a lentebbi videófelvétel is,de kinek módja van rá két szemével tekintse meg élőben maga. Ő ugyanazt fogja látni,mint,amit  az a lencsékkel ellátott műanyag dobozka megőrzött magába.

Utunk itt véget ért. Most képzeljétek nyugodtan el akár azt,amint a Szent György a gomolygó párafelhő mögül szinte eleven sárkányként éled fel álmából...de mindenkinek a fantáziájára bízom. A patak által okozott látképet hosszasan bámulva, egy pohár bor mellett a nézelődőnek talán még Donát is megelevenedik, kezében a kehellyel...

Ui.: itt az említett felvétel

Kedves Olvasó!

Biztosan szeretnéd tudni, ki is áll-e mögött az oldal mögött. Ezért írok is pár sort, már csak az illem kedvéért,ugyanis nem különösebben szeretek beszélni magamról. De, ha már egyszer létrehoztam e fotós blogot, akkor mégis megejtem.

Andrásnak hívnak, s jelenleg természetvédelmi mérnöknek tanulok egy vidéki egyetemen. S ez szorosan össze is függ oldalam témájával, hiszen a természet nyújtotta szép látványt szeretném megosztani a kedves látogatóval. No, de visszatérve személyemre, úgy gondolom, hogy ahelyett, hogy személyes adataimat megadnám akár egyfajta automata digitális személyigazolvány, inkább néhány (talán többek számára) érdekesebb dolgot írok le.

Nézzük sorba:

A fotózás csak hobbim, nem vagyok és szerintem nem is leszek benne profi. Tudatosabban amúgy csak pár éve vágtam bele a dologba.

Nem véletlen járok természetvédelmi szakra, egyrészt fontosnak tartom környezetünk megóvását,másrészt szeretem azt amit a természet nyújt. Legyen az fotótéma, szabadban eltöltött órák, kutyás túrák, terepgyakorlatok vagy épp egy órás tereplovaglás. Na igen, itt ki is térünk másik két velem kapcsolatos fontos dologra:kutya és ló.

Amióta együtt élhettem és élhetek velük, nagyon megkedveltem a beagle-ket. Bigi első kutyám sok segítségemre volt abban is, hogy azon helyeket,ahol fotóim nagy részét készítem, együtt felfedeztük.Sajnos ő már nincs velünk,de utódjával Dinával sokat járunk a természetbe és sokat is látunk. Hihetetlen jellemű ebek:nagyon könnyen taníthatók, imádnak tanulni, ugyanakkor rendkívül erős vadászösztönnel megáldott (bár ezt nem mindig érzem áldásnak) és önállú akaratú kis csodái földi világunknak.

A kutyák mellett nagyon szeretem a lovakat, a lovaglást. Bár ezt most jeges-fagyos időbe írom, így nem sokat találkozom velük (most se négyszögbe nem tudunk dolgozni,se terepre nem tudunk menni),de majd tavasztól újra változik a helyzet. Jelenleg jobbára egy igen jó fejű, szép mozgású, igaz kevésbé érzelgős Furioso North Star kancát lovagolok.

A fentebbiek mellet nem mehetek el szó nélkül érdeklődési köröm maradék része említése nélkül,habár ismeretségi körből talán ez vonzza a legkevesebb embert. Ez pedig az ásványok és a fosszíliák világa. Mindkettőből természetesen saját gyűjteménnyel is rendelkezem.

Nos hát kb. ennyit lehet megtudni rólam,melyet a nyilvánossággal hajlandó vagyok megosztani. Nem szeretném részletezni belső tulajdonságaim, hiszen, ha valaki megismer úgyis meg tudja, a fél világra meg amúgy se tartozik. Fotós eredményeimről se tudok beszámolni, de azért remélem a képek elnyerik több látogató tetszését is.

Fotós felszerelésem:

 Fujifilm Finepix S4200 (nemcsak a technika tesz egy képet élvezhetővé)

Gépváz: Canon EOS 1300D

Objektív: Canon EF-S 18-55mm f/3.5-5.6 IS II